Bükk - Mészhegy I.

Most egy kicsit párhuzamossá válik a két blog, de a másikról még nem szeretném törölni a bejegyzést. Lassan azért ez válik az országjárós bloggá. 

A Bükk itt van a közelünkben, így ide akármikor ellátogathatok, meg is teszem, de nem olyan gyakran, mint szeretném. Gyertek hát velem, ha valamit nem pontosan írtam, ha valamiről bővebbet szeretnétek tudni, hagyjatok megjegyzést, javítom, illetve a lehetőségekhez mérten igyekszem arról is írni.

Túrázzunk a Bükkben és ismerkedjünk vele, megéri! A környéket leginkább a húgommal járom, hiszen azt ő jobban ismeri, mert lovagolni jár, - már több mint 10 éve űzi ezt a szabadidős tevékenységet – így van olyan hely ahol szinte minden fát ismer. Így csábított el engem tavasszal a Mész-hegyre. Ott van egy régi, talán szőlőprésház vagy csőszkunyhó, ami igen romos állapotban van, de fantasztikus a hangulata. Némelyik mellett betonkád is állt, azt talán vízgyűjtésre, permetlé bekeverésre használhatták az egykori szőlősgazdák. Egymástól nem nagy távolságra vannak, valószínűleg a régi parcellákhoz tartoztak. Ma az itteni terület nagy része egy neves egri borászé, aki ki szeretné használni a termelt szőlő minőségének jobbá tétele érdekében a régebbi szőlősgazdák tudását.  Ugyan már korszerűbb művelési móddal dolgozik, hiszen a régi bakhátas termesztés már a múlté, de változatos sortávolsággal, tőkeszámmal szeretné megtalálni a legjobb minőséget adó ültetést. Azért az ültetés még nem minden, kell hozzá a talaj, s nem utolsósorban az időjárás. Ha ilyen a nyarunk, mint az idei volt, akkor jó minőségű szőlőre lehet számítani, de a tavalyi év nyara nagyon sok szőlőtermesztőnek betette a kaput a sok csapadék és a kevés napsütés miatt.

 A kiválasztott házikóról leginkább azt lehet elmondani, hogy teteje nincs, de a falai állnak. Annak idején az itt található kövekből építették. Ma azt mondanánk rá, hogy puzzle. Érdekes módon nem dől össze. Ott a hegyen több is van változó állapotban. Az egyiket fel is újították, talán az előbb említett neves egri borász, de a többség hasonló állapotban van, mint ami a húgom érdeklődését keltette fel. Kívül belül benőtte a gaz, a tetején még cserje is kihajtott, amit a tavaszi fényképezéskor észre sem vettünk, s előtte is megjelent egy bokor. Ha belépünk az egykor ajtónak használt szakaszon, akkor egy nagyjából 2 m X 3 m-es térben találjuk magunkat. Van az oldalfalon ablak is, akarom mondani ablaknak használatos rés, amivel igen hangulatos fotót készítettem.

 Miért is kellettem én ehhez? Mert van egy jobbféle fényképezőgépünk, és erről a házról valamint a mellette álló fáról szeretne a húgom négy képből álló sorozatot a négy évszakban. Ennek az első eleme elkészült tavasszal, a második pedig most október végén. A nyári kimaradt, majd meglesz jövőre.

Most az őszi van műsoron, s jó is volt, hogy kint jártunk, mert a csipkebogyó az október közepén beköszöntött fagynak köszönhetően nagyon finom lett. Élvezeti értékéből ugyan levon a vízhiány, így igencsak válogatnunk kellett, hogy ne aszalódott bogyót majszoljunk, de így én olyat ehettem amilyet eddig még nem. Már majdnem olyan volt az íze, mint a lekváré, csak a magokat kellett folyamatosan köpködni. Ennek ellenére megérte.

A fagyra még visszatérek egy kicsit. Érdekes volt látni, hogy az út elején, a hegytetőn lévő szőlőtábla (ostorosi út mellett) szinte teljesen le volt fagyva. A megbarnult levelek már szárazon zörögtek a vesszőkön. Beljebb a völgyekben, foltokban fagyott, mert még jelentős mennyiségű zöld vagy sárga levelű foltok is voltak. Ugyanez volt érvényes a fákra is, a dió levele már sok helyen megfeketedett, de voltak helyek ahol a vöröslő cserszömörce élénkítette a fáradt őszi poros zöldet.