Tisza-tó Poroszlótól a kiskörei strandig

2012. július második vasárnapjára jó időt ígértek az égiek és a lányom finom unszolására úgy döntöttünk, hogy elmegyünk Poroszlóra s tekerünk egy kicsit a gáton kialakított kerékpárúton. Ezen a szakaszon már többször is jártunk ugyanilyen célból, s dél felé egészen eljutottunk a Kiskörei Vízlépcsőig, észak felé pedig kb. Tiszavalk magasságáig.

Ilyen a kerékpárút

A Tisza-tavat körbefogó kerékpárút teljes egészében ki van alakítva. Papíron egészében a gáton fut – Poroszlótól Abádszalókig biztos – más része földúton Poroszlótól észak felé. Az is lehet mi nem találtuk meg az igazit, pedig arra mutatott a nyíl. Eddig nagyjából  felét kerékpároztuk végig a folyó jobb partján. Most tervezzük, hogy felderítjük másfelé is a kerékpárutat. A gáton természetesen – aszfaltozott úton – egy kicsit könnyebb haladni, mint a mezőgazdasági területek mellet fekvő földutakon. Az utóbbi jobban igénybe veszi az ülőgumóinkat.

Útra készen

Vasárnap tehát elindultuk gépkocsival, s Poroszlón megálltunk a szokásos helyünkön a Csicsman-kikötő előtti gátrész alatt. Bekentük magunkat napvédő krémmel, fejre sapka + egyéb védőfelszerelések és víz, s már kint is voltunk a gáton. Pontosan nem tudom mennyivel magasabb a gát a folyó vagy a túloldal szintjétől, de 5m szintkülönbség biztos van. A Tisza-tó szintjét szabályozzák évszaktól függően, s ha jól tudom a nyári szint magasabb a télinél. Ebben nem tudok pontosat mondani, mert nem nagyon kísértem figyelemmel.

Június végén éppen mindkét gátoldal le volt kaszálva, a megszáradt széna pedig már „csinos” gurigákban várta sorsát. A lányom mondta is milyen kár, mert a magasabb fű között töb lepkét és egyéb élőlényt lehet látni. A levágott fű ellenére is láttunk azért néhány lepkét. Ha a tó felé néztünk akkor pedig felfedeztünk halért vagy békáért lebukó gólyát.

Átgurultunk a sarudi strandon, s gondolatban integettünk az Újlőrincfalván hétvégi házas ismerőseinknek. Mielőtt beértünk a kiskörei strandra, ha balra néztünk a parthoz közel felfedeztünk három vízben álldogáló madarat. Az egyik gólya volt a másik kettő szerintem szürke gém. Mozdulatlanul álltak, mi nem is fordítottunk rájuk különösebb figyelmet. Leültünk és megebédeltünk, s visszaindulás előtt lehűtöttük magunkat jégkrémmel. A strand előtti részen gurulva megint észrevettük a madarakat, de mintha meg sem mozdultak volna azóta sem. Megálltunk egy kicsit, s abban a pillanatban ahogy én éppen megszólaltam: „Biztos, hogy ezek élő madarak?” meglebbentették szárnyaikat, s elegáns köröket írtak le a víz fölött.

Nád, vízitök, sulyom, békalencse, rucaöröm

Út közben többször hallottunk békabrekegést is, de az úttesten már csak 2 dimenziós formában figyelhettük meg őket. Legközelebbi megállónkat úgy néztük ki, hogy a horgászok zavarása nélkül nézelődhessünk egy nyiladékban, Békák is voltak – hallottuk – ők azonban hamarabb észrevettek minket, mint mi őket, így aztán nekünk maradt a a csobbanás hallgatása és a hűlt helyük figyelése. Szerencsére a növények nem tudtak elmenekülni így azért a békalencse, rucaöröm és a vízitök helyben maradt. Ez utóbbi sárga virágú növényből volt olyan hely, ahol szinte egész „szigeteket” alkotott, messziről világítva virágaival. 

Ehhez a képhez hozzátartozik, hogy itt látható a Tisza-tavi jelzőrendszer egyik eleme. Tavaly nyárra lett készen teljesen a tó körül, így időben figyelmeztetni tudják a fürdőzőket, s a kisebb öblítő csatornákon csónakázókat hogy jöhet a vihar, tessék igyekezni biztonságos helyre.

Ennyi figyelés és tekerés után hamarosan visszaérkeztünk az autóhoz. Most már csak vissza kellett rendezni a kerékpárokat a csomagtartón, s összesen 42 km kerékpározás után kellemesen elfáradva már indultunk hazafelé.

Barlanglakások Egerszalókon, skanzen

Említettem talán tavaly, hogy Egerszalókon jártunk, ahol az unokahúgom rendezett egy családi összejövetelt a pincéjük előtt. 5 unokatesó jött össze – a 6. éppen nyaralni volt – ki családostul, ki egyedül, hogy egy jó kis bográcsos mellett elbeszélgessünk, s  jó borral öblítsük le a finom harapnivalót. Az unokahúgom fia karikás  
ostor bemutatót tartott nekünk - a szomszédok legnagyobb örömére. Ott ültünk a Sáfrány úton a pince előtt, amikor valakinek az eszébe jutott, hogy nézzük meg az innen nem messze található barlanglakásokat. Fel is pattant szinte mindenki, fiúk kíséretében el is sétáltunk odáig. Előzőleg meg volt mondva melyik úton és miért is ott kell menni. Nem telt bele sok idő már ott is voltunk. Az elején a fenti kép szerinti "barlangot" láttuk. Aztán ahogy mentünk tovább már felújított "lakásokat" is megnézhettünk.

Én már korábban is jártam barlanglakásoknál a Mész-hegyen. Akkor már említettem, hogy a Tarna völgyétől Miskolcig elérő Bükkalja területét borító tufakő jól faragható, s természetes állapotában jó vízzáró is. Ezen tulajdonságai szinte kínálták a lehetőséget az üregek kialakítására. A Bükkaljai Kő Út végigvezet minket ezeken is, más egyéb felszíni érdekességek mellett. Ezen a területen 18 település mondhat magáénak ilyen és ehhez hasonló barlanglakásokat. A felhasználási területük igen széles skálán mozgott, hiszen volt, amiben terményeket tároltak, volt olyan ahol állatokat tartottak, s abból is akadt jó néhány ahol a szegényebb emberek húzták meg magukat. Az első ilyen lakások kialakulását a 19. sz. elejére tették, s egészen az 1960-as évekig lakták is azokat. Az 1980-as évekre aztán lakatlanná vált jó részük. Néhányat azonban a mai napig használnak kamrának, fatárolónak, nyári konyhának. Az utóbbi, akinek ott van helyben, annak olcsó, és környezetbarát megoldás a szagelszívó helyett.

Az emberek azért jól tudták, hogyan tehették kényelmesebbé életterüket, főként, ha a "lakásuk" az erdőben volt. Úgy gondolom ez a „kényelem” a jelenkor városi embere nagy többségének igencsak kényelmetlen lenne. Itt az „ágyat” a fal melletti padka szolgáltatta, amit szalmával, szénával, esetleg avarral tehettek „kényelmesebbé”. A „konyhájukban” sem kaphattak valószínűleg CO vagy füstmérgezést, hiszen szinte a szabad levegőn voltak, s a „tűzhely” füstelvezetését kéménycső hiányában megoldották falba vájt csatornával.

Az egyes módosabb „lakások” berendezése – szerintem leginkább azoké, amelyek valamilyen település szélén voltak – nem sokban különbözött a vidéki rendes házaktól.  Véleményem szerint talán ebből volt a kevesebb. Ahogy a két képen is látjuk, ezek nem sokban különböznek egy skanzenben megszokottól. Hogy ez mennyiben fedte a valóságot nem tudom, nem volt ott kitől megkérdeznem, mert már senki tudor nem volt ott, mivel záróra után érkeztünk. Még utána fogok járni, de most ezt már beírtam, mert nekem tavaly is tetszett, de azért idáig váratott magára.

Ma az egerszalóki barlanglakások a községi Önkormányzat tulajdonában vannak. Bennük skanzent létesítettek és hagyományos paraszti bútorokkal és használati tárgyakkal rendezték be azokat. A skanzen teret biztosít tájháznak, népi bemutató helyiségeknek, kézművességet oktató termeknek, műhelyeknek, borbemutató teremnek, de idényben szabadtéri színpadot is találunk itt. Jó látható itt a mállás megelőzésére előtetőt ácsoltattak a falak tetejére, az ablaknyílásokban modern nyílászárók vannak, s a bejáratot is ajtó védi.