Mészhegy IV.

Mészhegy télen

Természet öltöztette karácsonyfa

Itt van a tél, de teljes mellszélességgel(2012 február, most pedig éppen a pozitív hőmérsékleti rekordokat állítja az idei tél 2013 decemberében. Hó is, hideg is, mi kell még más. Eljött az ideje a kunyhó téli képének elkészítésére. Tegnap délután még azt gondoltam nem megyünk mi biz'a sehová, hiszen úgy fújt a szél, hogy ilyen cudar hideg időben inkább jobb lesz a jó meleg szobában. Aztán reggelre másképp alakult, a szél elült, s hóesés is alábbhagyott. Itt a hóvastagság úgy 8-10 cm között lehet. Ebéd előtt még a nap is megmutatta magát, így aztán úgy döntöttünk a gyors ebéd után elmegyünk mégis, mert ki tudja, lesz-e még rá alkalmasabb idő. Ha havas képet szeretnénk, akkor kell menni, amikor hó van, s nem akkor amikor éppen mi szeretnénk.

Végtelenbe visz az út

Megint autóval mentünk a Zay Lótanyáig. Elindulás előtt a kocsi hőmérője - 4,5 fokot mutatott. Na ebből rögtön elvesztett 3-at, ahogy kijutottunk a városból. Nem vágtunk rögtön neki, először bementünk és megmutatta a hugi a karácsony előtt született kiscsikót, aztán meg vittünk egy kis csemegét(almát) Zsemlének, a lónak, akin a hugi szokott lovagolni. Miután ezen feladatainkat elintéztük nekiindultunk a nem túl hosszú távnak, hiszen a cél a kunyhó téli képe volt. Először a tanya mellett lefelé indultunk a völgybe, egy kicsit csípte az arcunkat a hideg, de azt is tudtuk, hogy nem sokáig, mert ahogy elhagyjuk a patakot, szinte azonnal emelkedni kezd az út, ha pedig felfelé megyünk akkor testünk hőtermelése is megemelkedik. Beöltöztünk ám, mint aki az Északi sarkra indul (jól tettük, ezt a végén azért mégis úgy gondoltuk) Rajtam is volt vagy 5 réteg egy síoverallal befejezve és még pluszban egy sapka is. Na ez az amit én általában nem szoktam hordani. Nekem a téli fejfedő maximum a kapucni, ezért aztán nincs is olyan kabátom, aminek ne lenne kapucnija. Az overall viszont pont ilyen, s így jó ötletnek tűnt a sapka. Kellett is az első 10 percben, amíg fel nem vettük a normál menetütemet. Utána már bőven elég lett volna a saját szervezetem hőtermelése. Tehát mentünk az emelkedőn vagy 200 métert, s már vettem is volna le a sapit, ha nem éreztem volna, hogy mintha beizzadt volna minimálisan a fejbőröm. Így aztán egész úton rajtam maradt a sapka, de a kesztyű hamar a zsebbe gyömöszöltem, s az overall cipzárja is többször lejjebb csúszott. 

Kunyhó télen

Kilátás az ablakból

Varázslatos volt a tavasszal és ősszel látott tájon a hóval befedettet látni. Csupa grafika, mintha elfelejtette volna a természet a színeket, s csak a fehér és a fekete, valamint az e közötti szürke-átmenetek léteznének. A fák mintha rézkarcot idéznének. Közben pedig már énekelnek a madarak, tehát már biztosan készülődik valahol a tavasz, még akkor is, ha most a hőmérő higanyszála nem akar a 0 fok fölé kúszni. Jó nem voltak még sokan, de egyet-egyet már láttunk belőlük. Különben is, már nincs is olyan korán sötét, hiszen most már 17 órakor is szinte világos van. Nem kellett sok idő már fönt is voltunk a Mész-hegy tetején. S itt volt a kunyhónk is. Ennek a más évszakos képét itt láthatjátok. Most pedig még lefényképeztem más ilyen kunyhókat is, különböző stádiumokban. Ezeket a képeket webalbumomban láthatjátok.

Felújított kunyhó

Felújított kunyhó hátulról

Most már készen van 3 évszak a sorozatból, így már lehet előhívatni, s a húgom be is szeretné keretezni. Most közelebbről megnéztem azt a kunyhót is, amit a tavalyi év folyamán valaki felújított, de aztán ottmaradt befejezetlenül. Ez is ugyanolyan tető nélküli kis építmény volt, mint a többi, talán annyiban különbözött  másik 4-től, hogy a falai azért épebben maradtak meg. A tulajdonos az első nyílásba ajtókeretet tett be, az első és a hátsó falát megemelte, s egy ablakkeret is odakerült a mellső falra, így egy kicsit lehetőség nyílt egy tetőtéri helyiség kialakítására. Új tetőt kapott. A hátsó falon jól látszik meddig tartott az eredeti magasság, és onnan látszik a magasítás. Itt tehát tovább folytatták a puzzle játékot, de ezzel aztán egyenlőre be is fejeződött. Néhány szék árválkodik az alsó szinten, a tetőhöz ereszvasak csatlakoznak, de ennyi, csatorna már nincs, ajtóból csak a keret van, s az ablaknak is csak a keretét láttuk. Itt még elbóklásztunk egy kicsit, s már éppen indulni akartunk, amikor eszünkbe jutott, hogy milyenek is lehetnek a kaptárkövek télen.

Bejárat a házba

Kettős kúp

Először úgy volt, hogy csak a kettős kúpot keressük fel, mert a másikhoz elég meredek ösvény visz a tetőre, de evés közben jött meg az étvágy, s akkor már tovább is mentünk, igaz nem az ösvényen, hanem a fák között, ahol kevésbé meredek, de azért csak felmentünk a másikhoz is. Ugye mennyire más havasan, mint az év egyéb időszakaiban, amikor a fülkéket tényleg jól lehet látni, itt keresni kellett. Innen viszont már úgy gondoltuk, hogy megnézzük az egyik sziklahelyiséget is, amit szintén az egyik korábbi még tavaszi kirándulásunk alkalmával is felkerestünk. Most azért teljesen más hangulatot árasztott. Itt lehet ellenőrizni. Újra a csalitos részen mentünk lefelé, ahogy ősszel is, így aztán útba is esett az egyik "házikó" is az erdő mélyén. Ennek is megvolt minden felszerelése, amit már korábban a Mészhegy III. jegyzésben említettem, talán valamivel kisebb volt az egész, így nem volt annyira látványos.

Most már tényleg elkezdtük szedni a lábunkat, mert lassan közeledett az alkony, s azt nem szerettük volna, ha a sötétedés itt ér minket, hasonlóképpen mint egyszer tavalyelőtt karácsony után egy ehhez közeli útvonalon. S már kezdett a nap lemenni, egy kicsit még lehetett látni a fél napkorongot a felhők mögül a fák között, de nagyon halovány volt, a fényképen éppen az egyik ág takarja egy kicsit a napkorong felső harmadát. Már köze volt az autónk, szaporázva lépteinket hamar odaértünk. Hogy a hőmérséklet lecsökkent észre sem vettük. Orrunk nem fázott jobban, a kesztyűink továbbra is a zsebben lapultak, így aztán teljes meglepetéssel ért minket amikor rápillantottunk a hőmérőre s ott - 12 fok volt. Ennyit jelentett a mozgás, mivel nem fújt a szél szinte észre sem vettük a levegő lehűlését.

Most pedig - szerintem - szép hangulatú alkonyati képpel búcsúzom azoktól akik velem/velünk tartottak ezen a szép téli vasárnap délutánon a röpködő mínuszok ellenére is. Remélem sikerült másnak is kedvet csinálni egy kis téli kiruccanáshoz a természetbe. Ha nem, akkor én továbbra is szívesen látok itt bárkit, aki szeretné velem megismerni a városomat s annak környékét.

Advent 2013

Kedves Barátaim és Ismerőseim!

Fogadjátok szeretettel e rendhagyó adventi koszorút, s mindenkinek kívánok kellemes készülődést karácsony ünnepére!

Bükk - Mész-hegy III. Bújó, sziklahelyiség, barlanglakás?

Majdnem sikerült valami félrevezetést eszközölnöm. Tulajdonképpen háromféle, kőzetbe vájt valamiről beszélhetünk. A legegyszerűbb a bújó. Ez egy sziklába (ált. riolittufába) vájt vagy természetesen kialakuló üreg, ami a nevében is benne van, elbújásra szolgált. Hogy mi elől vagy mivel, azt mindenkinek a fantáziájára bízom. Lehet ugye az eső, az időjárás elől, de lehet a pandúrok elől, aztán az ott élt többi ember elől behúzódni rövidebb-hosszabb időre. Abban tényleg nincsen semmi a talajon és az oldalát alkotó sziklán kívül.

A Mész-hegy oldalába én korábban barlanglakásnak mondtam a sziklába vájt üreget, pedig az csak un. sziklahelyiség. Mi a különbség a kettő között? A barlang lakás a már meglévő települések közelében a legszegényebbek lakóhelye vagy alkalmas helyen sziklába vájt lakhatásra is alkalmas helyiségek összessége, amelyben akár komoly lakásfelszereltség is lehet. Itt jelen esetben egy ilyet sem láttam. Egerszalók határában viszont éppen 2009-nem újítottak fel egy utcányi részt (egy másik bejegyzés témája lesz). Az teljes egészében látogatható, s ott tényleg szinte lakásokról lehet beszélni.

Itt a hegyen a két egyszerűbb forma, a bújó és az egyszerű sziklahelyiség fordul elő. Az első, a bújó sok helyen megtalálható. Az is előfordult, hogy először ily helyiségekben telepedtek meg az emberek, aztán ahogy jobban megismerték a környéket, s felfedezték a környék ehető bogyóit, gyümölcseit, felhasználható fáit, egyre több növényt próbáltak ültetni, majd állatokat tartani. Ha valaki figyelmesen sétál az ilyen környéken, akkor könnyen felfedezhet almafát, naspolyát, valamint elvadult szőlő indáit. Ez a legegyszerűbb forma.

A sziklahelyiségek már ténylegesen emberi tevékenység miatt alakultak ki. A helyi építkezéshez kapcsolódó tevékenység a kőbányászat. Az ilyen kőbányákban általában kemény mészkövet (Vértes, Gerecse) vagy puhább tufákat (Bükk-alja, Zemplén). A kőbányászat helyén alacsonyabb, magasabb partfal alakul ki, amelynek az aljához un. teraszok csatlakoztak, amin a kőfaragók jártak. A bányászok nem alkalmaztak boltíveket, azzal a lakás feletti kőréteg gyengül meg.

A tevékenységüket végző emberek aztán a frissen kialakult falban gyakran nyílásokra, üregekre bukkantak. Ezeket először a felfedezés után élelem tárolására, szerszámok elrejtésére vagy eső előli menedéknek használták. Ha nagyobb volt az üreg, akkor melegedhettek, főzhettek is egy ilyen „hajlékban”. Innen aztán már nem kellett sok ahhoz, hogy éjszakai szállásnak is alkalmas helyiséget alakíthassanak ki. Így aztán a fárasztó bányászat után nem mentek haza minden nap a távoli családhoz, hanem ilyen „lakásokban” éjszakáztak.

A Bükk-alján ma 18 település mellett nézhetünk meg barlanglakásokat, köztük a két nagy város Miskolc és Eger mellett is, de számtalan kisebb falu közelében is felfedezhetjük ezeket a kezdetleges lakásokat. Majd mindegyik helyen megvan a keletkezésük története is valamilyen módon magyarázva. Ezek egyike, másika valóban lehetett így is, de azért vannak benne regényesebb elképzelések is. Pl. Ostoroson a falu lakói ezen lakások keletkezését is a török időkre helyezik, úgy gondolták az emberek vájták ki ezeket az üregeket, hogy a támadók elől menedéket nyújtsanak. Ez a regényesebb változat, hiszen amikor jöttek a törökök nem nagyon volt arra idő, hogy több m3-nyi követ kifejtsenek elbújás céljára. Valószínűbb az a lehetőség, hogy a már meglévő, hegyoldalba jól elrejtett borospincékbe menekültek a lakosok, később aztán ezeket átalakították, s bővítették, hogy lakhatóak legyenek.

Érdekesség még az is, hogy sokszor a „lakások” homlokzati fala a bejárat körül mélyebb síkban van. Ennek az az oka, hogy az ismétlődő fagyási ciklusok miatt a tufa viszonylag könnyen mállik, ezért az ott lakók ezeket a mállott részeket folyamatosan visszavésték.

Az általunk meglátogatott sziklahelyiségekben megtalálhatók az alvásra használt padok, a tűzhely füstelvezetéssel, a lakáson kívül víz tárolására alkalmas „medence”, s gondolom fa vagy termény tárolására kialakított bemélyedés. Ablakai nem, vagy csak nagyon kicsik voltak, s az ajtókon való bebújáshoz is gyakran le kell hajtania fejét a mai kor emberének. Ennek praktikus oka, a meleg inkább bent maradjon. Ezek egyszerűek, de a múlt nyáron Egerszalókon járva megnéztem a felújított barlanglakásokat is, s azok már ténylegesen lakásoknak nevezhetőek, normál berendezési tárgyakkal, csak nem tégla, vagy bányászott tufakő adja a határoló falakat, hanem maga a riolittufa. Az önkormányzat skanzent alakított ki bennük.

Lehetne még oldalakon át írni, de azokat majd más barlanglakások meglátogatásakor hozom az olvasók tudomására.

Manapság már nemcsak ilyen barlanglakásokat lehet látni, az  erdőt járva sokszor találkozunk a mai kor embere által összetákolt valamiféle védelmet nyújtó hajlékkal, amelyeket azok az emberek alkottak, akik ilyen vagy olyan ok miatt homeless státusúak. Sajnálatra méltóak még akkor is, ha lehet saját maguk is tettek róla, hogy ilyenné lettek.

Nem szeretném azonban lehangolóan befejezni ezt a témát, hiszen elsősorban azt szerettem volna megmutatni, hogy az emberek mennyire fel tudják használni a környezetük lehetőségeit. Fentebb írtam, hogy az ilyen hajlékok környékén sokszor találni ehető gyümölcsöket termő fákat, bokrokat, amiket a régebben itt élő emberek gondoztak így biztosítva maguknak valamennyi élelmet.

Bükk Mész-hegy II.

Mész - hegy, kaptárkövek

Kettős sziklakúp a Mész-hegy déli lejtőjén

Ígértem, hogy térképen is beteszem, merre járunk. Íme próbálkozásom. A Mész-hegyi kirándulás fontosabb állomásai vannak bejelölve.

Menjünk most tovább a Mész-hegyen. Sem a ház, amiről az előzőekben írtam sem mostani kaptárköves rész sincs messze a várostól. Még azon a határon belül van, ahová régebben kijártak az emberek földet művelni.

Az ország titokzatos természeti formái a kaptárkövek. Hozzá hasonlókat Bulgáriában, valamint Kappadókiában lehet látni. Különleges képződmények a kaptárkövek, más néven bálványkövek! Miért is? A kőzet keletkezéséhez a földtörténeti korokban kell időutazást végezni. Vissza kell lépnünk az időben az Északi középhegység keletkezéséhez. Vulkáni működést követő hamuszórás adja az alapot. Ez még csak magának a kőzetnek a keletkezéséhez kellett, a viszonylag szabályos kúpok kialakulásához még az is szükséges volt, hogy a vulkáni kitöréseket kísérő forró vizes, kovás oldatok benyomulva a riolittufába,  a mélyben nagy nyomás alatt, ellenállóbb kőzetet hozzanak létre.  Ezután már elég az erózió és felszínre kerülnek a kúpok. Mérete ezeknek is igen változó, magasságuk 1 és 15 m között változik. Nemcsak kúp formájú kaptárköveket találunk a Bükkalján, mert vannak olyanok is amelyeket „sziklafalakba”, „sziklapadokba véstek.

Egy fülke

Feltevések szerint a cukorsüveg szerű kúpokba a fülkék a XI-XIV. században készülhettek. Ugyanekkorra datálják a riolittufába vájt barlanglakások és pincék keletkezését is. Erre mutatnak a környéken végzett ásatások során előkerült cserépedény maradványok. Az ember létrehozta a szabályos fülkéket párhuzamos oldalfalakkal, boltíves felsőrésszel és változó mérettel. Vannak egészen kicsik, s vannak méretesek. Akadnak olyan, viszonylag épebben maradt fülkék, amelynek szélén bemélyedő keret van. Használatára vonatkozóan konkrét írásos emlék nem maradt fent. (Ebben az időben a Kárpát-medencében történeti kutatások és a fennmaradt írásos emlékek szerint mindössze 20 főre tehető az írástudó emberek száma – nyáron hallottam a Heves Megyei Levéltár igazgatójának előadásán) Legvalószínűbb – nevéből is adódóan – hogy korabeli méhkaptárként szolgált. Lépmaradványok is kerültek elő, ezek a fülkék alkalmasak lehettek a méhcsalád áttelelésére. Gondoltak még arra is, egyes feljegyzések alapján következtetve, hogy urnás temetkezési hely lehetett, (Szent István korabeli forradalmak elesett kapitányainak hamvasztás utáni maradványait helyezték ide), esetleg bálványimádó őseink használták pogány oltárkő gyanánt. A fülkébe helyezték a bálványt ábrázoló vagy megtestesítő tárgyat, s imádkoztak, esetleg áldozatot mutattak be előtte. Mások szerint valami tárolására szolgált. A Bükkalján Kácstól Sirokig  összesen 73 kaptárkövet fedezhetünk fel 471 fülkével. Leginkább erdőben bújnak meg, csak meg kell találni őket. Persze segítenek a turistajelzések, információs táblák.

Kb 10 évvel ezelőtt létrejött a megyeszékhelyen az Egri Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület, amely célul tűzte ki a különleges sziklaalakzatok megóvását. Nekik köszönhetjük, hogy a kaptárkövek viszonylag jól láthatóak, eltávolították a takaró fákat, bokrokat. Elsősorban az akáccal kellett megküzdeni. Az Európa Tanács Táj Díja 2011. évi pályázatán – hazánkat egyedüliként képviselve – az egyesület ”A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme” című pályamunkával indult. Nemcsak az alakzatok megóvása, hanem azok bemutatása is céljuk. Ennek érdekében Bükkaljai Kő-út néven létrehoztak egy tematikus utat, amelyen végig lehet járni a Bükkalja tradicionális kőkultúráját, természeti- és kultúrtörténeti emlékeit. Ilyen még a szomolyai kaptárkő tanösvény kiépítése (ez az egyik legnagyobb számú fülkével rendelkező alakzatcsoport).

A tagok nem maradtak meg a kaptárkövek védelménél és bemutatásánál felújították a szarvaskői várat is érintő geológiai tanösvényt.

A hazai kaptárkövek 90 %-a található a Bükkalján. Előfordulnak hasonló fülkék a Pilis hegység andezittufájában, mészkövében, de a Budai-hegység dolomitjai is rejtenek ilyen látnivalókat.

Az Ilona-völgy ősszel

Ezt a hegységet még csak most fedezem fel jobban, hiszen szinte a közepében dolgozom. Már van róla nem egy fényképem, de soha nem lehet abbahagyni a felfedezést. Íme az első benyomások ősszel.

Ezek a kép még teljesen kora ősszel készültek, a levelek még alig színesednek az Ilona-völgybe vezető úton.

A záporvíztároló mellől a színesedő erdő.

Az erdő már magára öltötte színes ruháját.

  Az avarban is változnak a színek.

Gyönyörű napsütésben színpompás levelek kavalkádja fogad. 

A kökény még ugyan nem élvezhető minőségű, hiszen még nem csípte meg a dér, de ami késik az nem múlik.

Itt már az ősz végén járunk, a levelek nagy része is a talajra hullott.

Az ősznek van egy csúnya arca is, amikor köd van és esik az eső, de ilyennek is kell lennie, hiszen nem lehet mindig napsütés, mert az élethez vízre is szükség van.

S itt  újra visszatértünk a napsütéses időhöz, hogy azért vidámabban fejezzük be az őszi sétát.

Azért a kedvenc erdőmet nem hagyhattam ki. Ezt az erdőt most már három évszakon keresztül figyelhettem a tábor mögött, s jó néhány fénykép is készült. Nem lehet vele betelni, mert mindig más képet mutat, de sohasem ugyanazt, amit előző nap vagy akár az előző órában láttam. Még nagyon sok fényképet készítettem, s azokból is a leginkább tetszőket az albumomban is meg lehet nézni.

Bükk - Mészhegy I.

Most egy kicsit párhuzamossá válik a két blog, de a másikról még nem szeretném törölni a bejegyzést. Lassan azért ez válik az országjárós bloggá. 

A Bükk itt van a közelünkben, így ide akármikor ellátogathatok, meg is teszem, de nem olyan gyakran, mint szeretném. Gyertek hát velem, ha valamit nem pontosan írtam, ha valamiről bővebbet szeretnétek tudni, hagyjatok megjegyzést, javítom, illetve a lehetőségekhez mérten igyekszem arról is írni.

Túrázzunk a Bükkben és ismerkedjünk vele, megéri! A környéket leginkább a húgommal járom, hiszen azt ő jobban ismeri, mert lovagolni jár, - már több mint 10 éve űzi ezt a szabadidős tevékenységet – így van olyan hely ahol szinte minden fát ismer. Így csábított el engem tavasszal a Mész-hegyre. Ott van egy régi, talán szőlőprésház vagy csőszkunyhó, ami igen romos állapotban van, de fantasztikus a hangulata. Némelyik mellett betonkád is állt, azt talán vízgyűjtésre, permetlé bekeverésre használhatták az egykori szőlősgazdák. Egymástól nem nagy távolságra vannak, valószínűleg a régi parcellákhoz tartoztak. Ma az itteni terület nagy része egy neves egri borászé, aki ki szeretné használni a termelt szőlő minőségének jobbá tétele érdekében a régebbi szőlősgazdák tudását.  Ugyan már korszerűbb művelési móddal dolgozik, hiszen a régi bakhátas termesztés már a múlté, de változatos sortávolsággal, tőkeszámmal szeretné megtalálni a legjobb minőséget adó ültetést. Azért az ültetés még nem minden, kell hozzá a talaj, s nem utolsósorban az időjárás. Ha ilyen a nyarunk, mint az idei volt, akkor jó minőségű szőlőre lehet számítani, de a tavalyi év nyara nagyon sok szőlőtermesztőnek betette a kaput a sok csapadék és a kevés napsütés miatt.

 A kiválasztott házikóról leginkább azt lehet elmondani, hogy teteje nincs, de a falai állnak. Annak idején az itt található kövekből építették. Ma azt mondanánk rá, hogy puzzle. Érdekes módon nem dől össze. Ott a hegyen több is van változó állapotban. Az egyiket fel is újították, talán az előbb említett neves egri borász, de a többség hasonló állapotban van, mint ami a húgom érdeklődését keltette fel. Kívül belül benőtte a gaz, a tetején még cserje is kihajtott, amit a tavaszi fényképezéskor észre sem vettünk, s előtte is megjelent egy bokor. Ha belépünk az egykor ajtónak használt szakaszon, akkor egy nagyjából 2 m X 3 m-es térben találjuk magunkat. Van az oldalfalon ablak is, akarom mondani ablaknak használatos rés, amivel igen hangulatos fotót készítettem.

 Miért is kellettem én ehhez? Mert van egy jobbféle fényképezőgépünk, és erről a házról valamint a mellette álló fáról szeretne a húgom négy képből álló sorozatot a négy évszakban. Ennek az első eleme elkészült tavasszal, a második pedig most október végén. A nyári kimaradt, majd meglesz jövőre.

Most az őszi van műsoron, s jó is volt, hogy kint jártunk, mert a csipkebogyó az október közepén beköszöntött fagynak köszönhetően nagyon finom lett. Élvezeti értékéből ugyan levon a vízhiány, így igencsak válogatnunk kellett, hogy ne aszalódott bogyót majszoljunk, de így én olyat ehettem amilyet eddig még nem. Már majdnem olyan volt az íze, mint a lekváré, csak a magokat kellett folyamatosan köpködni. Ennek ellenére megérte.

A fagyra még visszatérek egy kicsit. Érdekes volt látni, hogy az út elején, a hegytetőn lévő szőlőtábla (ostorosi út mellett) szinte teljesen le volt fagyva. A megbarnult levelek már szárazon zörögtek a vesszőkön. Beljebb a völgyekben, foltokban fagyott, mert még jelentős mennyiségű zöld vagy sárga levelű foltok is voltak. Ugyanez volt érvényes a fákra is, a dió levele már sok helyen megfeketedett, de voltak helyek ahol a vöröslő cserszömörce élénkítette a fáradt őszi poros zöldet.

Eső után útban hazafelé Parád - Eger

 

Szeptember 14-én nagyon gyászos napra ébredtünk a Csevice Erdei Iskolában. Iskolánk egyik 9-es osztálya éppen önkéntes munkát végzett a táborban a hét utolsó három napján. Az előző két napon szerencséjük volt, mert az idő kedvezett nekik és a kinti munkákat is el tudták végezni. Az utolsó napon azonban minden összefogott ellenük, egész nap esett az eső változó intenzitással. Amikor már csak ketten maradtunk Bettivel a táborban, nekiláttunk a takarításnak. Mire végeztünk, a felhők is eltávoztak, s kisütött a nap. Amikor a táborból hazafelé indultam már az égen elvonulóban voltak a felhők és a nap is próbálkozott még valami melegítéssel. A felhők, a párolgó úttest, a levegő páratartalma szép látványt ígért hazafelé. Nézzük együtt azt a néhány képet, amivel sikerült viszonylag jól elkapnom a hangulatot.

Recsk és Sirok között a búcsúzó fellegek

A Mátra kanyargós útjain a pára ilyen csodákat mutat. Néhány méterrel tovább még szebbet láttam, de azt a forgalom miatt nem tudtam megörökíteni. Ha záróvonal van és útpadka szinte semmi, akkor nem szerencsés megállni egy fénykép kedvéért, pedig az megért volna egy misét. Ott ugyanis szembe kerültem a nappal, ami átsütött a fák ágai és levelei között, a sugarak  pedig csillagformán szóródtak a párában. Gyönyörű volt.

Ahogy Eger felé közeledtem már az elvonuló eső hátsó felhőit láthattam a Bükk felett.

A párolgó erdő mindig tud újdonságot és szépséget mutatni.

Végül egy kép már a város egyik magasan fekvő utcájából a változatos felhőkről.

Terény – Orsósmagnó Múzeum – a világviszonylatban is egyedülálló gyűjtemény

Ahogy Cserhátsurányból folytattuk az utunkat Nógrád megye útjain, már jelentősen felmelegedett a levegő. Hiába, ki tudtuk választani erre az év legmelegebb napját.

"Biztonsági őr"

Előzetesen már telefonáltam a múzeum vezetőjének, hogy kb. fél óra múlva érkezünk. Amint megálltunk az ajtó előtt, már jött is ki a házból házigazdánk, s köszöntött minket. Az üdvözlés után már be is léphettünk a területileg kicsi – tartalomban viszont annál nagyobb – múzeumba. Múzeum, mert manapság orsós magnót – egy két ragaszkodó embertől eltekintve – már csak itt láthatunk. Itt azonban nemcsak a klasszikus értelemben vett orsósmagnókról van szó, hanem időutazást tehetünk a hangrögzítés kezdeteitől, egészen addig, amíg – lehet azt mondani – az orsós magnóknak leáldozott. Belépés után rögtön a múzeum egyik "biztonsági őre" fogadott, aki kezében tart egy táblát, ami az alapító Nagy Vilmos mottóját mutatja. Ez pedig a következő: "Az ember értékét nem az teszi, hogy okos, előkelő, gazdag, hanem az, hogy mennyi boldogságot, örömöt tud adni másoknak"

Fonográf

Az orsós magnók története 1877-ben vette kezdetét Thomas Alva Edison úr találmányával a fonográffal, amellyel lehetővé tette az emberiség számára a hang rögzítését. A fonográf nem volt más, mint egy henger, ami ónnal vagy viasszal volt bevonva. Ha ezt megfelelő sebességgel forgatták, a tű a hangrezgések ütemében kisebb vagy nagyobb mélységben barázdát vájt a hengerbe. Ez volt maga a rögzítés, s ugyanilyen módon olvasta a tű a rögzített hanganyagot.

Gramofon

Nem sokkal később megjelent a gramofon, amely a fonográftól eltérően nem hengerre, hanem vízszintesen forgó korongra rögzítette a hangot. A tű itt oldalirányban rezgett, a barázdák mélysége így állandó volt. A lemez forgatása egy rugó által történt, amit egy karral lehetett felhúzni.

Acélhuzalos magnó

Következő lépés a fejlődésben az acélhuzal segítségével történő hangrögzítés volt. Bizony ezt a technikát is képviseli néhány készülék a múzeumban. Azt itt mindenképpen megjegyezném, hogy ezek a készülékek a mai napig működőképesek, s meg is szólalnak a múzeumi bemutató során. Ez dicséri a tulajdonos és barátai hozzáértését. Ennek segítségével korabeli hangfelvételeket hallgathatunk meg a kiállító helyiségekben, nem egyszer olyan felvételt, amely ma már kuriózumnak számít. Úgy mesélte nekünk, hogy nem nyugszik, amíg valahogy meg nem szólaltatja a meghibásodott, hangrögzítőt. Előfordul, hogy ez sokáig tart, sőt az is lehet, egyedül nem tudja megoldani, de végül valamilyen módon mindig sikerül.

Ezek után már a mágnesezhető szalagok következtek a felvételek kivitelezéséhez, s az ehhez kapcsolódó készülékek fejlődését is nyomon követhetjük a múzeumban. Kezdetben papírra vitték fel a Fe₂O₃ port, majd később műanyag szalagra. Felfedezhettem itt szüleim első Mambó magnóját is, amelyen már én is hallgattam felvételeket. A tulajdonos mára már 21 ország, több mint 160 gyártójától őriz hanglejátszót.

Természetesen a magyar gyártók (Finommechanikai Vállalat, Telefongyár, Budapesti Rárdiótechnikai Gyár) teljes repertoárja szerepel a múzeum anyagában. Ki van állítva itt annak a 6000 darabszámú sorozatnak is egy példánya, amelyből 2000-et az 1980-as moszkvai olimpiára szállítottak ki a Mechanikai Laborból.

A sok érdekesség mellett az alapítónak sikerült megszereznie egy orosz repülőgép „fekete dobozát”, ami ebben az esetben gömb és narancssárga. Ezt egy Tupoljev repülőről kapta, természetesen ez is a hangrögzítés miatt lett kiállítva.

Fekete doboz, ami kezdetben gömb volt és narancssárga

A múzeumban tiszteletét tette az Ampex Co. (U.S.A.) elnöke is, aki két Ampex 500-as orsós magnót ajándékozott a múzeumnak. Kifejezte nagyrabecsülését a gyűjtemény létrehozásáért, mert az ő gyárában sem található meg az összes ott gyártott készülék. Az elnök ebben a múzeumban látta és hallgatta meg először az 1954-ben készült Ampex 600-as (mono) stúdiógépet, ami nagy örömet okozott neki.

  

Nagy Vilmos alapító

Érdekesség még, hogy sok eredeti stúdiófelvételt tartalmazó szalagot kapott az alapító Elvis Presley stúdiójától. Meghallgathattuk azt is, hogyan énekelt gospel dalokat a híres amerikai előadó, s nemhiába tanulta az éneklést és a hangszerkezelést négerektől, teljesen otthon mozgott ebben a világban is.

A kiállítás negyedik helyisége nem régen jött létre, amikor én először voltam ott, még csak 3 részen lehetett megtekinteni az orsós magnókat. Az utolsó, negyedik helyiségben kaptak helyet az orsós magnók csúcskategóriáját képező készülékei. Ez jelentette hanyatlását az orsós magnók korszakának. Ettől jobb minőséget már nem lehetett elővarázsolni, s itt 1980-as évek végén érkezett el a digitális hangrögzítés kezdete. Utóbbi ugyan steril felvételt képes rögzíteni, de ezáltal lelkét veszti maga a zene is.

Itt egy különleges élményben is része lehet a látogatónak, ha az oda előre meghatározott helyre rakott székbe beleül. A tulajdonos bekapcsolja az orsós sztereó készüléket, s már lehet is élvezni a zenét, amelynek magunk is a részévé válunk. Ez az érzés egyáltalán nem hasonlít a CD-k kirekesztő élményére. Végezetül, ezzel a rövid kis írással szeretném megköszönni Nagy Vilmosnak a lelkes ismertetést a hangrögzítés világában. Remélem, elnyeri tetszését.

Kedves Olvasóim, ez korántsem teljes körű leírás, inkább csak egy kis mézes madzag. El kell oda menni és látni kell ezt a gyűjteményt. Magunkba kell szívni azt a lelkesedést, amivel Nagy Vilmos Úr beszél ezekről a szerkezetekről. Úgy érzem szinte mindegyiket „gyermekének” tekinti, olyan odaadással viseltetik irányukban. Kívánok neki sok örömet munkájában, a múzeum működtetéséhez pedig jó lenne, ha akár állami segítséget is kaphatna, hiszen egyedülálló dolgot hozott létre a világban. Remélem blogom látogatói is kedvet kapnak a személyes látogatáshoz is. Bővebb információ a múzeum honlapján.