Majdnem sikerült
valami félrevezetést eszközölnöm. Tulajdonképpen háromféle, kőzetbe vájt
valamiről beszélhetünk. A legegyszerűbb a bújó. Ez egy sziklába (ált.
riolittufába) vájt vagy természetesen kialakuló üreg, ami a nevében is benne
van, elbújásra szolgált. Hogy mi elől vagy mivel, azt mindenkinek a
fantáziájára bízom. Lehet ugye az eső, az időjárás elől, de lehet a pandúrok
elől, aztán az ott élt többi ember elől behúzódni rövidebb-hosszabb időre.
Abban tényleg nincsen semmi a talajon és az oldalát alkotó sziklán kívül.


Itt a hegyen a két
egyszerűbb forma, a bújó és az egyszerű sziklahelyiség fordul elő. Az első, a
bújó sok helyen megtalálható. Az is előfordult, hogy először ily helyiségekben
telepedtek meg az emberek, aztán ahogy jobban megismerték a környéket, s
felfedezték a környék ehető bogyóit, gyümölcseit, felhasználható fáit, egyre
több növényt próbáltak ültetni, majd állatokat tartani. Ha valaki figyelmesen
sétál az ilyen környéken, akkor könnyen felfedezhet almafát, naspolyát,
valamint elvadult szőlő indáit. Ez a legegyszerűbb forma.
A sziklahelyiségek már
ténylegesen emberi tevékenység miatt alakultak ki. A helyi építkezéshez
kapcsolódó tevékenység a kőbányászat. Az ilyen kőbányákban általában kemény
mészkövet (Vértes, Gerecse) vagy puhább tufákat (Bükk-alja, Zemplén). A
kőbányászat helyén alacsonyabb, magasabb partfal alakul ki, amelynek az aljához
un. teraszok csatlakoztak, amin a kőfaragók jártak. A bányászok nem alkalmaztak
boltíveket, azzal a lakás feletti kőréteg gyengül meg.
A tevékenységüket
végző emberek aztán a frissen kialakult falban gyakran nyílásokra, üregekre bukkantak.
Ezeket először a felfedezés után élelem tárolására, szerszámok elrejtésére vagy
eső előli menedéknek használták. Ha nagyobb volt az üreg, akkor melegedhettek,
főzhettek is egy ilyen „hajlékban”. Innen aztán már nem kellett sok ahhoz, hogy
éjszakai szállásnak is alkalmas helyiséget alakíthassanak ki. Így aztán a
fárasztó bányászat után nem mentek haza minden nap a távoli családhoz, hanem
ilyen „lakásokban” éjszakáztak.


Érdekesség még az is,
hogy sokszor a „lakások” homlokzati fala a bejárat körül mélyebb síkban van.
Ennek az az oka, hogy az ismétlődő fagyási ciklusok miatt a tufa viszonylag
könnyen mállik, ezért az ott lakók ezeket a mállott részeket folyamatosan
visszavésték.
Lehetne még oldalakon
át írni, de azokat majd más barlanglakások meglátogatásakor hozom az olvasók
tudomására.

Nem szeretném azonban
lehangolóan befejezni ezt a témát, hiszen elsősorban azt szerettem volna
megmutatni, hogy az emberek mennyire fel tudják használni a környezetük lehetőségeit.
Fentebb írtam, hogy az ilyen hajlékok környékén sokszor találni ehető
gyümölcsöket termő fákat, bokrokat, amiket a régebben itt élő emberek gondoztak
így biztosítva maguknak valamennyi élelmet.