2015. január 24., szombat

Karácsony előtt Budapesten I.

December végén közös utazási programot szerveztünk a lányommal Meg szeretett volna néhány dolgot mutatni nekem. Előtte azt is megemlítette, hogy a  Természettudományi Múzeumban jelenleg, éppen egy Múmiavilág című időszakos kiállítás van. Ez nála finom célzás, hogy szeretne elmenni. Korábban láttuk az időszakos kiállítást a váci múmiákról. Ez most egy kicsit más volt. Benne voltak a váci múmiák is, sőt arról elég bő volt az információ, tekintve, hogy azt ténylegesen nem is olyan régen fedezték fel, s elég nagy nemzetközi érdeklődést is kiváltott, ráadásul, ha sikerrel jár a tudományos kutatás, akkor egy eléggé jelentős orvosi felfedezéssel is gazdagodhat a világ. Megfigyelték ugyanis, hogy voltak olyanok, akik ugyanabban a környezetben voltak, hasonló körülmények között és mégsem betegedtek meg tuberkulózisban vagy ha megbetegedtek, akkor a betegség nem volt súlyos, hanem meggyógyultak.. Egy angol kutató vezetésével arról folyik a vizsgálat, hogy ezek az emberek a DNS-ükben rendelkeznek egy olyan génszakasszal, ami segít ellenállni a betegségnek. Úgy tűnik talán ezt a váci múmiák segítségével segítségével sikerül kideríteni. Akit ez jobban érdekel, itt utánaolvashat. Úgy gondolom lenne jelentősége, hiszen napjainkban is azt halljuk, hogy ez a betegség újra elterjedőben van. De nemcsak ezen betegség esetében használhatnák fel ezt az információt, hanem értékes ismeret lenne a többi betegség gyógyításával vagy megelőzésével kapcsolatban is


Ez a kiállítás azonban nemcsak a váci múmiákról szólt, arról már évekkel korábban 2006-ban rendeztek itt egy bemutatót. Természetesen azon is ott voltunk néhány évvel ezelőtt, így aztán ezt sem hagyhattuk ki. Itt múmiákat láthattunk öt földrészről, amelyek múmiacsere révén juthattak el hozzánk. Ennek a cserének alapját képezték a váci múmiák, amelyeket a mannheimi múzeumnak adtak kölcsön. Az ottani kiállítás, amelyet oda terveztek, akkora sikert aratott, hogy vándorkiállítássá alakult, s keresztül-kasul bejárta Európát, s Amerika 9 városába is eljutott, hatalmas sikert aratva. Így érkezett a kiállítás Budapestre
Sok érdekes ismeretet lehetett szerezni. Eddig is tudtam, hogy nemcsak az egyiptomiak mumifikálták a holttesteket, hanem máshol is tartósították hasonló módon a testeket. A kiállításon láthattunk múmiákat az amerikai indiánok földjéről, s Dél-Amerikai Peru területéről is. Láttunk természetes úton mumifikálódott testeket is, amelyek hasonlóan a váci múmiákhoz a környezeti feltételek speciális együttléte miatt váltak szinte örök életűvé. Ide erről nem tehetek be képeket, ott nem lehetett fényképezni, még fizetés ellenében sem. Így ide inkább egy ismertetőt rakok be, ahová képeket is tettek fel a kiállításon láthatókról.

Előtte bementünk a múzeum előcsarnokában nyitva levő ásványboltba, ahol egyik ámulatból a másikba estünk. Eddig még nem láttam élőben meteorkövet, most már ezt is kipipálhatom, ott ékszereket lehetett belőle vásárolni. Nincs egy árban a földi ásványokkal, s az aranyhoz hasonlóan grammban mérik.


A múzeum után elmentünk első sushi kóstolásomra, amiből aztán ebéd lett a Klauzál téren. Nem mondhatom, hogy nagyon kedvelem, de azért még máskor is fogok belőle enni. Kicsit furcsa volt, a szójával és a gyömbérrel ízlett, a wasabi azért erősebbnek bizonyult tőlem.  Innen már a belváros fel indultunk. 

Most idáig jutottam, a következőben majd folytatom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése