2015. február 22., vasárnap

EVBK kirándulás Sárospatak - Rákóczi vár



Sárospatak Rákóczi vár - bejárat

Várudvar a bejárat felől

A kirándulás második részének ismertetésére csak most jutott időm, Ez részben az én hibám is, de most voltak fontosabb dolgok. 
Így miután megismerkedtünk Kazinczy Ferenc életével, munkásságával és részt vettünk a múzeum interaktív játékában, újra beültünk a buszba, s egy rövid út után már ott is álltunk a Rákóczi vár előtt. Emlékeimben valahogy hosszabbnak tűnt annak idején az út. Persze akkor még középiskolás voltam és osztálykirándulás keretében jártuk végig Észak-Magyarország jelentős műemlékeit osztályfőnökünkkel, aki még akkor kijelentette, hogy nem hajlandó eljönni velünk több napos osztálykirándulásra, amikor elkezdtük középiskolai tanulmányainkat.
Így visszaemlékezve azért jók voltak azok a kirándulások, hiszen sok szépséget fedeztünk fel, s bizony még a korosztályomban is voltak olyanok, akik például nem is hallottak Tákosról, Csarodáról. Én Vizsoly és Monok mellett ezeken a helyeken is jártam. Még ma is emlékszem ezekre a helyekre.
De térjünk vissza Sárospatakra a Rákóczi várba. Ahogy beléptünk a vár kapuján Rögtön egy más világban találtuk magunkat. Első utunk a Vörös toronyba vezetett, ahol megismerkedhettünk a vár és lakóinak történetével, egyúttal megismerhettünk egy kis részletet Magyarország történelméből.
Nagyon szigorúan vették a fényképezést, gépenként 2000 Ft-os fotójegyet kellett volna vásárolni a belső termekben való fényképezésért. Ezt mind helyileg határozzák meg. Egerben a fotójegy a várban 1000 Ft. Hogy a két hely azonos fajsúlyban van-e azt nem az én tisztem eldönteni. Szerintem a maga nemében mindkettő egyformán fontos. Az egri a törökök megállítása miatt, a pataki pedig a Rákócziak végett.

Vörös torony
Egyik sarokszoba a sok közül




Vörös torony


A sárospataki várat 1997 és 2003 között felújították, ekkor nyílt új kiállítás a Vörös toronyban a Rákócziak dicső kora címmel. A kiállítás első 5 tematikai egysége a Rákóczi családról szól egészen a szabadságharcig bezárólag. Nagyon jó ebben a kiállításban, hogy nem csupán II. Rákóczi Ferencről és a szabadságharcról szól, hanem annak is nagy figyelmet szentel, hogy a Rákócziak milyen szerepet foglaltak el a magyar történelemben. Így aztán bővíthettük ismereteinket I. Rákóczi György és Lórántffy Zsuzsnna tevékenységéről, akik az iskola és az egyház pártfogói hírében álltak. A Vörös toronyban teremről teremre sétálva nemcsak a család tagjaival, azok tetteivel ismerkedhettünk meg, hanem a korabeli berendezési tárgyakat is megnézhettük. Itt a lényeg a korabelin van, mert sajnos a pataki vár berendezését jórészt elhurcolták, így a környékbeli települések viszonylag épen maradt épületeiben vagy a padlásom megmaradt bútorokkal rendezték be.

Vörös torony tetején
Bodrog
Sub Rosa 














Érdekessége a várnak a Sub Rosa erkély. Ez a kerek szobácska egy stilizált rózsáról kapta a nevét, amely a boltozatának zárókövét díszíti. 1651-ben készült el Rákóczi Zsigmond esküvőjére. Az esketési szertartás a Vártemplomban volt, Comenius vezetésével zajlott le. A középső kép nem az én munkám, a fentebb említettek miatt. Ezt a netről töltöttem le, köszönet érte Hapák Józsefnek.


Ágyú a vár fala mellett
Ágyúöntő műhely - kiállítás
A vár mellett egy ágyúöntő műhely rekonstrukcióját nyitották meg, Itt végig lehet nézni, hogyan is öntötték régen az ágyúkat. Megnézhettük milyen fémből készültek, hogyan készült a negatív forma, aztán pedig hogyan öntötték ki a csövet és hogyan szerelték össze az ágyút. Kimondottan érdekes volt, a hosszú ágyúcsövek kiöntése, hiszen ehhez mélyebb üregre volt szükség mint az ágyú csövének a hossza. Kemény munka lehetett az ágyúöntés, ugyanúgy, mint bármilyen középkori fegyverkészítő munka. Tisztelet érte azoknak, akik ezt választották.

2015. január 25., vasárnap

Karácsony előtt Budapesten II.


Fahasáb karácsonyfa


Sziget Eye Erzsébet tér
Budapest
Alkonyati fények
A sushi után a Károly körúton folytattunk utunkat a Deák térről az Erzsébet tér felé. Szinte rögtön szemünkbe ötlött a fahasábokból összeállított "karácsonyfa". Körbe is jártuk rendesen, majd mentünk az illatok irányába. A téren mindenféle finomságokat árultak, de mi már jóllaktunk a sushival, így attól nem kellett tartanunk, hogy emiatt ürül ki a pénztárcánk. Annál is inkább, mert itt volt az óriáskerék. Eredetileg csak októberig tervezték ide felállítani, de aztán úgy tűnik másképp döntöttek. A 65 m magas kerékre mi is felszálltunk(nem igazán lehetett olcsó mulatságnak nevezni a 10 percet) annál is inkább mert éppen akkor készült lemenni a nap. Gondoltam, hátha elkapok valami szép felvételt, de nem igazán jött össze. Persze leginkább azért, mert lusta voltam cipelni a nagy gépet, és csak a mobil volt nálam. Azzal is sikerült már jó képet készíteni, de azt még éppen csak valamennyire ismerem. Fentről egy kicsit más volt a világ. Pl. alkonyati fényben fürödtek a Szent István bazilika tornyai. Bár december 19-t írtunk mégis sok fán volt még falevél.


Szent István Bazilika
Őszi fa télen












Máskor is elő szokott fordulni, de ebben az évben hasonlóan a tavalyihoz, elég későn jött a lehűlés. Októberben ugyan megijesztett egy kicsit a hirtelen bejött hideg levegő, de az nem volt tartós. Ahogy most január vége felé elnézem, nálunk ebben az évben is szinte kimarad a tél. A Dunántúl már ezen a télen már másodszor van hótakaró alatt, nálunk csak egyszer volt még a múlt évben karácsony előtt egy kevés. Ezután még következett a Vörösmarty tér az elmaradhatatlan karácsonyi vásárral. Körbejártuk, sok szépséget láttunk a fővároshoz méltó árakkal. Itt Egerben is volt karácsonyi vásár egy a Dobó téren, egy a Katona téren, s még egy az Agria Park bevásárlóközpontban.


Édességek
Gyertyák
Virágok
Ezután megint egy első kóstolás következett méghozzá egy eléggé különleges ital a Bubu Bubble Tea. Lehet zöld teát, gyümölcs teát, vagy kókusztejet kérni s hozzá mindenféle ízű buborékokat változatos színekben. A hőmérsékletén is lehet változtatni, van hideg, langyos és meleg változat.  Ez tényleg ízlett, ide még biztosan vissza fogok térni.
Még volt egy kis időnk a busz hazaindulásáig, így aztán még néztünk egy kis karácsony előtti fényeket a városban, de előtte még bementünk egy izraeli tervező boltjába, ahol a kirakatban valódi élő modell állt az egyik ruhában. Valószínűleg ez egy karácsony előtti reklámfogás volt, de mindenképpen érdekes volt, ahogy kommunikált az utcai nézelődőkkel. ("természetesen" olyan vékony volt, ahogy a mai médiák által kommunikált "szépségideálnak" felelt meg) Bent a ruhák mellett ékszerek is voltak. Na ezeket sem éppen a mi pénztárcánknak tervezték, de azért jól esett megnézni. Nem mondom, hogy nem tudtam volna választani akár a ruhák, akár az ékszerek közül, de nem igazán tudnám hová felvenni. Nem igazán mozgok olyan helyszíneken, ahol ez megfelelő öltözék lenne.

Karácsonyi fények

Eddig igazán nem lehetett azt mondani, hogy hideg lett volna, de ezután elsétáltunk nagyjából az Erzsébet híd közepéig, s ott már egy kicsit hűvösebben fújt a szél, úgyhogy nem csodáltuk túlzottan sokáig Buda és Pest esti fényeit, de a sirályok nem egészen így éreztek, ők simán úsztak a Dunában vagy éppen felreppentek a levegőbe, ha egy hajó megzavarta őket.

Lánchíd
Erzsébet híd
Hamarosan aztán ebből pontosan a szél miatt elegünk lett, így elindultunk a buszállomás felé. Jó egy kirándulós nap volt, s az időjárás tényleg kedvezett nekünk a fővárosban. Este tudtuk meg, hogy itthon egész nap ködös hideg volt, míg minket ez Budapesten nem fenyegetett, hiszen szinte végig sütött a nap és kellemes volt az időjárás is. Legközelebb tavasszal fogunk ellátogatni erre, akkor a Fűvészkert lesz a cél. Talán április elején fognak nyílni a japán cseresznye s olyankor egyéb programok is szoktak lenni a Sakura ünnephez kapcsolódóan.




2015. január 24., szombat

Karácsony előtt Budapesten I.

December végén közös utazási programot szerveztünk a lányommal Meg szeretett volna néhány dolgot mutatni nekem. Előtte azt is megemlítette, hogy a  Természettudományi Múzeumban jelenleg, éppen egy Múmiavilág című időszakos kiállítás van. Ez nála finom célzás, hogy szeretne elmenni. Korábban láttuk az időszakos kiállítást a váci múmiákról. Ez most egy kicsit más volt. Benne voltak a váci múmiák is, sőt arról elég bő volt az információ, tekintve, hogy azt ténylegesen nem is olyan régen fedezték fel, s elég nagy nemzetközi érdeklődést is kiváltott, ráadásul, ha sikerrel jár a tudományos kutatás, akkor egy eléggé jelentős orvosi felfedezéssel is gazdagodhat a világ. Megfigyelték ugyanis, hogy voltak olyanok, akik ugyanabban a környezetben voltak, hasonló körülmények között és mégsem betegedtek meg tuberkulózisban vagy ha megbetegedtek, akkor a betegség nem volt súlyos, hanem meggyógyultak.. Egy angol kutató vezetésével arról folyik a vizsgálat, hogy ezek az emberek a DNS-ükben rendelkeznek egy olyan génszakasszal, ami segít ellenállni a betegségnek. Úgy tűnik talán ezt a váci múmiák segítségével segítségével sikerül kideríteni. Akit ez jobban érdekel, itt utánaolvashat. Úgy gondolom lenne jelentősége, hiszen napjainkban is azt halljuk, hogy ez a betegség újra elterjedőben van. De nemcsak ezen betegség esetében használhatnák fel ezt az információt, hanem értékes ismeret lenne a többi betegség gyógyításával vagy megelőzésével kapcsolatban is


Ez a kiállítás azonban nemcsak a váci múmiákról szólt, arról már évekkel korábban 2006-ban rendeztek itt egy bemutatót. Természetesen azon is ott voltunk néhány évvel ezelőtt, így aztán ezt sem hagyhattuk ki. Itt múmiákat láthattunk öt földrészről, amelyek múmiacsere révén juthattak el hozzánk. Ennek a cserének alapját képezték a váci múmiák, amelyeket a mannheimi múzeumnak adtak kölcsön. Az ottani kiállítás, amelyet oda terveztek, akkora sikert aratott, hogy vándorkiállítássá alakult, s keresztül-kasul bejárta Európát, s Amerika 9 városába is eljutott, hatalmas sikert aratva. Így érkezett a kiállítás Budapestre
Sok érdekes ismeretet lehetett szerezni. Eddig is tudtam, hogy nemcsak az egyiptomiak mumifikálták a holttesteket, hanem máshol is tartósították hasonló módon a testeket. A kiállításon láthattunk múmiákat az amerikai indiánok földjéről, s Dél-Amerikai Peru területéről is. Láttunk természetes úton mumifikálódott testeket is, amelyek hasonlóan a váci múmiákhoz a környezeti feltételek speciális együttléte miatt váltak szinte örök életűvé. Ide erről nem tehetek be képeket, ott nem lehetett fényképezni, még fizetés ellenében sem. Így ide inkább egy ismertetőt rakok be, ahová képeket is tettek fel a kiállításon láthatókról.

Előtte bementünk a múzeum előcsarnokában nyitva levő ásványboltba, ahol egyik ámulatból a másikba estünk. Eddig még nem láttam élőben meteorkövet, most már ezt is kipipálhatom, ott ékszereket lehetett belőle vásárolni. Nincs egy árban a földi ásványokkal, s az aranyhoz hasonlóan grammban mérik.


A múzeum után elmentünk első sushi kóstolásomra, amiből aztán ebéd lett a Klauzál téren. Nem mondhatom, hogy nagyon kedvelem, de azért még máskor is fogok belőle enni. Kicsit furcsa volt, a szójával és a gyömbérrel ízlett, a wasabi azért erősebbnek bizonyult tőlem.  Innen már a belváros fel indultunk. 

Most idáig jutottam, a következőben majd folytatom.