Martonvásár
|
Kastély |
A Brunszvik kastély ugyan nem a Balaton mellett van, de úgy gondoltam út
közben jó, ha megnézzük. Egy kevés reggeli és néhány kávé után meg is érkeztünk
a kastélyhoz. A park bejáratánál jegyet kell vásárolni a belépésre. Ismertető
nem jár hozzá, de még felhívás sem, hogy itt a füzet, ha akarom, vegyem meg.
Így aztán a vendég hagyatkozhat a parkbeli eligazító táblákhoz. Ezek nem
rosszak, de mégis kényelmesebb egy kézben tartott ismertető után beazonosítani
a fákat, mint vissza és előretekintgetni a központi ismertetők alapján.
|
Szomorú japánakác |
Arra azért felhívták a figyelmünket, hogy a kastélyba és az Óvodamúzeumba
külön kell majd belépőt vásárolni. A parkban a férjem korábbi látogatása
szerint indultunk el. Először elmentünk azon emberek mellszobrai mellett, akik
a park kialakításában segédkeztek. Közben azért már megfigyelhettünk néhány fát
az angolkert leginkább fásszárú gyűjteményében. Javarészt amiket megtaláltunk
már ismertem korábbi tanulmányaim alapján, de egyet-egyet azért nem ártott
pontosítani – ugye felejt az ember – s jól jött néhány új általam nem ismert
egyed azonosítása is. A park történetében többféle facsoportokhoz más és más
korok és telepítők köthetők.
|
Híd a szigetre |
|
Beethowen |
A fák között hamar elment az idő, de körbejárva a parkot eljutottunk a
tóhoz és a szigethez. Erős fahíd vezetett át, amin kisebb munkagépek is
átjuthatnak szükség esetén. Ezt a szigetet közel egy évszázada Beethowen
kedvenc tartózkodási helyeként emlegették. Ennek emlékezetére a múlt század
elején a zeneszerző mellszobrát is itt avatták fel, sőt emlékfát is elneveztek
róla A sziget közepén egy hangversenyteret rendeztek be, amelyet 1960-ban
nyitottak meg a nagyközönség előtt, megítélésem szerint több mint 1500 főre.
Nyaranta, itt hangversenyeket rendeznek.
|
Mocsárciprus alatt |
A sziget szélén egy hatalmas mocsárciprus áll – idős korára 30 m-nél is
magasabbra nőhet – aminek mocsaras, nedves talajon a légző gyökerei
cseppkőszerűen emelkednek a talaj fölé. Érdekes látványt nyújt ez a
Magyarországon nem honos, nálunk csak díszfaként ültetett növény. (kibújt
belőlem a biológia) Itt aztán elidőztünk egy kicsit, s közben nem egy
szitakötőt láttunk, s megjelent egy szürke gém is. Lassan elindultunk a
Beethowen emlékmúzeumba, mert hamarosan itt volt a nyitvatartási idő.
|
Korabeli szalon |
Itt az anyagot 3 teremre osztották, az elsőben a Brunszvik család története
kapott helyet, másodikban a család és Beethowen kapcsolatát igazoló képeket,
dokumentumokat láthattunk, míg a harmadikban egy korhűen berendezett szoba
kapott helyet. Mindegyikben korabeli hangszereket is láthattunk. A kiállítás
látogatása alatt végig Beethowen muzsika szólt s a folyosó mellett leülve a
koncertet nemcsak hallgatni, hanem látni is lehetett felvételről. meg is
beszéltük a lányommal, hogy mennyivel megnyugtatóbb, mint a mai dallam nélküli,
csupán ritmusra épülő zenék. Nemhiába alkalmazzák a klasszikus műveket
terápiaként, hiszen észrevétlenül is megnyugtat, száműzi a felesleges
gondolatokat, s új energiával tötl fel.
|
Brunszvik Teréz |
|
Az évszázad görcsei |
A kastélyról itt sem találtunk ismertetőt, a Brunszvik család és Beethowen
kapcsolatát felölelő könyvet lehetett venni, s itt találtunk rá a park
ismertetőjére is. A kastélyból csupán ez a kis rész látogatható, a többit az
MTA Mezőgazdasági Intézete használja. Kár, hogy a többit csak kívülről lehet
szemrevételezni. A kastélyparkban megtaláltuk Brunszvik Teréz szobrát, körben
rajta idézetekkel. Az egyik nekem is megfogta a szemem, s úgy gondoltam ez
igencsak időszerű lenne ma is. Tudnám ajánlani jó szívvel sokaknak.
"Nevelés teszi az embert, s az ember a hazát." Ahogy elnézem a
feltörekvő generációt, nem túlzottan sok jót jósolhatok a hazának. De ne legyek
ilyen borúlátó, biztos vannak kivételek, én is ismerek kettőt, sőt lehet többet
is. A végére hagytam ezt a képet, mert engem megfogott, nem azért mert a lányom
van rajta, hanem mert vidám és élettel teli.
Közben az ég beborult,
jobbnak láttuk továbbindulni, mielőtt nyakunkba szakad az égi áldás. Nem is
kellett rá sokáig várni, alig hagytuk el Martonvásárt, amikor amikor elkezdett
esni, s ez változó intenzitással Siófok utánig kitartott.
|
Vidámság |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése