Terény – Orsósmagnó Múzeum – a világviszonylatban is egyedülálló gyűjtemény

Ahogy Cserhátsurányból folytattuk az utunkat Nógrád megye útjain, már jelentősen felmelegedett a levegő. Hiába, ki tudtuk választani erre az év legmelegebb napját.

"Biztonsági őr"

Előzetesen már telefonáltam a múzeum vezetőjének, hogy kb. fél óra múlva érkezünk. Amint megálltunk az ajtó előtt, már jött is ki a házból házigazdánk, s köszöntött minket. Az üdvözlés után már be is léphettünk a területileg kicsi – tartalomban viszont annál nagyobb – múzeumba. Múzeum, mert manapság orsós magnót – egy két ragaszkodó embertől eltekintve – már csak itt láthatunk. Itt azonban nemcsak a klasszikus értelemben vett orsósmagnókról van szó, hanem időutazást tehetünk a hangrögzítés kezdeteitől, egészen addig, amíg – lehet azt mondani – az orsós magnóknak leáldozott. Belépés után rögtön a múzeum egyik "biztonsági őre" fogadott, aki kezében tart egy táblát, ami az alapító Nagy Vilmos mottóját mutatja. Ez pedig a következő: "Az ember értékét nem az teszi, hogy okos, előkelő, gazdag, hanem az, hogy mennyi boldogságot, örömöt tud adni másoknak"

Fonográf

Az orsós magnók története 1877-ben vette kezdetét Thomas Alva Edison úr találmányával a fonográffal, amellyel lehetővé tette az emberiség számára a hang rögzítését. A fonográf nem volt más, mint egy henger, ami ónnal vagy viasszal volt bevonva. Ha ezt megfelelő sebességgel forgatták, a tű a hangrezgések ütemében kisebb vagy nagyobb mélységben barázdát vájt a hengerbe. Ez volt maga a rögzítés, s ugyanilyen módon olvasta a tű a rögzített hanganyagot.

Gramofon

Nem sokkal később megjelent a gramofon, amely a fonográftól eltérően nem hengerre, hanem vízszintesen forgó korongra rögzítette a hangot. A tű itt oldalirányban rezgett, a barázdák mélysége így állandó volt. A lemez forgatása egy rugó által történt, amit egy karral lehetett felhúzni.

Acélhuzalos magnó

Következő lépés a fejlődésben az acélhuzal segítségével történő hangrögzítés volt. Bizony ezt a technikát is képviseli néhány készülék a múzeumban. Azt itt mindenképpen megjegyezném, hogy ezek a készülékek a mai napig működőképesek, s meg is szólalnak a múzeumi bemutató során. Ez dicséri a tulajdonos és barátai hozzáértését. Ennek segítségével korabeli hangfelvételeket hallgathatunk meg a kiállító helyiségekben, nem egyszer olyan felvételt, amely ma már kuriózumnak számít. Úgy mesélte nekünk, hogy nem nyugszik, amíg valahogy meg nem szólaltatja a meghibásodott, hangrögzítőt. Előfordul, hogy ez sokáig tart, sőt az is lehet, egyedül nem tudja megoldani, de végül valamilyen módon mindig sikerül.

Ezek után már a mágnesezhető szalagok következtek a felvételek kivitelezéséhez, s az ehhez kapcsolódó készülékek fejlődését is nyomon követhetjük a múzeumban. Kezdetben papírra vitték fel a Fe₂O₃ port, majd később műanyag szalagra. Felfedezhettem itt szüleim első Mambó magnóját is, amelyen már én is hallgattam felvételeket. A tulajdonos mára már 21 ország, több mint 160 gyártójától őriz hanglejátszót.

Természetesen a magyar gyártók (Finommechanikai Vállalat, Telefongyár, Budapesti Rárdiótechnikai Gyár) teljes repertoárja szerepel a múzeum anyagában. Ki van állítva itt annak a 6000 darabszámú sorozatnak is egy példánya, amelyből 2000-et az 1980-as moszkvai olimpiára szállítottak ki a Mechanikai Laborból.

A sok érdekesség mellett az alapítónak sikerült megszereznie egy orosz repülőgép „fekete dobozát”, ami ebben az esetben gömb és narancssárga. Ezt egy Tupoljev repülőről kapta, természetesen ez is a hangrögzítés miatt lett kiállítva.

Fekete doboz, ami kezdetben gömb volt és narancssárga

A múzeumban tiszteletét tette az Ampex Co. (U.S.A.) elnöke is, aki két Ampex 500-as orsós magnót ajándékozott a múzeumnak. Kifejezte nagyrabecsülését a gyűjtemény létrehozásáért, mert az ő gyárában sem található meg az összes ott gyártott készülék. Az elnök ebben a múzeumban látta és hallgatta meg először az 1954-ben készült Ampex 600-as (mono) stúdiógépet, ami nagy örömet okozott neki.

  

Nagy Vilmos alapító

Érdekesség még, hogy sok eredeti stúdiófelvételt tartalmazó szalagot kapott az alapító Elvis Presley stúdiójától. Meghallgathattuk azt is, hogyan énekelt gospel dalokat a híres amerikai előadó, s nemhiába tanulta az éneklést és a hangszerkezelést négerektől, teljesen otthon mozgott ebben a világban is.

A kiállítás negyedik helyisége nem régen jött létre, amikor én először voltam ott, még csak 3 részen lehetett megtekinteni az orsós magnókat. Az utolsó, negyedik helyiségben kaptak helyet az orsós magnók csúcskategóriáját képező készülékei. Ez jelentette hanyatlását az orsós magnók korszakának. Ettől jobb minőséget már nem lehetett elővarázsolni, s itt 1980-as évek végén érkezett el a digitális hangrögzítés kezdete. Utóbbi ugyan steril felvételt képes rögzíteni, de ezáltal lelkét veszti maga a zene is.

Itt egy különleges élményben is része lehet a látogatónak, ha az oda előre meghatározott helyre rakott székbe beleül. A tulajdonos bekapcsolja az orsós sztereó készüléket, s már lehet is élvezni a zenét, amelynek magunk is a részévé válunk. Ez az érzés egyáltalán nem hasonlít a CD-k kirekesztő élményére. Végezetül, ezzel a rövid kis írással szeretném megköszönni Nagy Vilmosnak a lelkes ismertetést a hangrögzítés világában. Remélem, elnyeri tetszését.

Kedves Olvasóim, ez korántsem teljes körű leírás, inkább csak egy kis mézes madzag. El kell oda menni és látni kell ezt a gyűjteményt. Magunkba kell szívni azt a lelkesedést, amivel Nagy Vilmos Úr beszél ezekről a szerkezetekről. Úgy érzem szinte mindegyiket „gyermekének” tekinti, olyan odaadással viseltetik irányukban. Kívánok neki sok örömet munkájában, a múzeum működtetéséhez pedig jó lenne, ha akár állami segítséget is kaphatna, hiszen egyedülálló dolgot hozott létre a világban. Remélem blogom látogatói is kedvet kapnak a személyes látogatáshoz is. Bővebb információ a múzeum honlapján.

Cserhátsurány - Jánossy kastély

Cserhátsurány - Horgásztó

Volt szomszédasszonyomnak egy kicsit elege lett mindenből és mehetnékje lett. Engem hívott magával az idei nyár egyik legmelegebb napján. Eredetileg Terénybe indultunk megnézni az orsósmagnó múzeumot, valamint Mohorán a Tolnay Klári emlékházat. Út közben pedig lapozgattam egy kicsit a térképet, s éppen útba esett Cserhátsurány, ami mellett volt egy rövidke kis szó Jánossy kastély. Nekünk sem kellett több, s azt mondtuk akkor már megállunk. Messziről már láttuk, s megkérdeztük hogyan jutunk fel oda. Megkaptuk az útbaigazítást. Először egy villanypásztorral találtuk szembe magunkat, de szerencsére ez nem volt folyamatos, az utat csak egy zsinór keresztezte. Tudtuk ugyan, hogy nem igazán látják eszerint szívesen a látogatót, de azért megtiltva sem volt. Így aztán közelebb merészkedtünk. Nem tudtuk meg sokkal többet, csak látványban volt részünk, jóban és rosszabban is. Egy része egész jó állapotban van, de a többi – arról inkább nem is érdemes beszélni. Megtudtuk, hogy magánkézben van, de a műemlék-felügyelőség bizony nem igazán segédkezet nyújtott, inkább akadályokat gördített a felújítók elé. A műemléképületet ugyan lakóépületnek használja a tulajdonos, de egy ottani szerint pl. fürdőszobát csak a melléképületben engedtek kialakítani. Ez nem biztos, hogy a valóságban is így van, mi is csak hallottuk.

Hiányoltunk egy kis ismertető táblát vagy valamit, legalább ami több információt nyújtott volna az érdeklődő turistának. Nem a mostani lakókra lenne kíváncsi az érdeklődő, hanem magára a kastélyra. Elismerem, biztosan nem sokan kíváncsiak rá, s úgy gondolják, akit meg érdekelne, az nézzen utána a neten. Én is ezt tettem, miután hazaértem. Így már kicsit okosabb lettem.  Az épület még a XVII. sz. elején épült a Jánossy család számára, de a századok folyamán több bővítés is volt. 1945-ig volt a z eredeti tulajdonosé. A jelenlegi tulajdonos 2005-ben EU-s SAPARD pályázat keretében részlegesen felújította, s azóta is folyamatosan dolgozik rajta. Itt többet lehet megtudni az épületről.