Szilvásvárad - Szalajka-völgy

Őszi erdő

Tó ősszel

Ma a lányom napja volt (okt.11.), mivel kerek évfordulót ünnepelt. Ennek tiszteletére kért egy kirándulást. Indultunk tehát Szilvásváradra. Lehet ez nem tűnik valami eredeti kívánságnak, de eddig ott mindig jól éreztük magunkat, s különben is ősz van, szinte ilyenkor legszebb a természet. Nem is bántuk meg. A sokszínű falevelek varázslatos hangulatot kölcsönöztek, egy megmásíthatalan őszi hangulatot. A párás levegő nem engedte ugyan a jellegzetes kék őszi égboltot, de ez is hozzáadta a hangulatot. 

Éttermek

Út a völgyben

Az autót a parkolóban hagytuk, s napsütésben kezdtünk sétálni a Fátyol vízesés felé. Először természetesen elhaladtunk az éttermek sora mellett, aztán a bazársor következett. Nemsokára elhagytuk a kisvasút induló állomását is. Másodsorban a cél a füstölt pisztráng volt. Tehát felfelé hamarosan elhaladtunk a patak több kanyarulata mellett, nem beszélve a kis zúgókról, s a vadas bemutatóról.

Kisvonat

Nemsokára elértünk a Szalajka-Halastó állomáshoz. Itt láttuk meg, hogy ma van (okt. 11.) a kisvasút napja, s ez alkalommal gyakrabban járnak a vonatok, s napközben több program is van a kisvasúttal kapcsolatban. Most már sajnálom, hogy korábban nem tájékozódtam ezzel kapcsolatban, hiszen du. 2 órától fotóvonat indult. Gondolom ez azt jelentette, hogy útközben többször is megállt a szerelvény érdekes fotótéma miatt. Ebben az évben ugyan lemaradtam róla, de ami késik, az nem múlik, lesz még ilyen biztos jövőre is. A jó időt pedig majd megrendeljük az égieknél.

Tő növényekkel

Tó oldala

Továbbiakban elhaladtunk a halastavak mellett, s szerencsére nyitva volt a füstölt hal áruda. Ez azért már elég jelentősen kibővült legutolsó látogatásunk óta. Most már meleg ételt is lehet itt kapni, de természetesen csak pisztrángból készülteket.

Bővült a kínálat káposztasalátával, kályhában sült pisztránggal és más pisztrángból készült finomsággal. Eleve ez volt a cél, de azért felmentünk a Fátyol-vízesésig, mert úgy gondoltuk – a patak vízhozama alapján – eléggé tele lehet most, így aztán tényleg a nevében mondott fátyolra hasonlít. Nem is csalódtunk benne. Én kb. 3 évvel ezelőtt láttam hasonló bő vizet.

Füstölt pisztráng

Ez maradt belőle

Mivel nagyon jó volt az idő, így kirándulók is voltak bőségben. Mi is néhány fénykép készítése el is indultunk visszafelé. Hamar elértünk a füstölt pisztrángot árusító helyhez, ahol ki is kértük az ebédünket. Utólag még egy pohár forró teát is kértem, mert az időjárás ott ülve nem igazán volt szívmelengető, inkább egy kicsit hűvös. Kellemesen felmelegített.

Őszi erdő

Dámszarvas a vadasparkban

Villa Negra

Ebéd után még szétnéztünk egy kicsit a tó partján, s meglátogattuk a vadasparkot is. Innen már hamar leértünk az éttermekhez, ahol természetesen még édességhiány pótlására venni kellett vattacukrot. Már sajnos ez sem egészen a régi. Nekem másképpen él az emlékezetemben. Valahogy mintha tovább maradt volna vattaszerű, de az is lehet, hogy a levegő párás volta okozta a csomósodást.  Azért elfogyott gyorsan. Hamarosan ott is voltunk a parkolóban és indulhattunk haza. Az idő és a természet gyönyörű volt a napsütésben. Külön élményt jelentett a vizekbe belehulló falevelek.

Nyaralás Balaton I.

Martonvásár

Kastély

A Brunszvik kastély ugyan nem a Balaton mellett van, de úgy gondoltam út közben jó, ha megnézzük. Egy kevés reggeli és néhány kávé után meg is érkeztünk a kastélyhoz. A park bejáratánál jegyet kell vásárolni a belépésre. Ismertető nem jár hozzá, de még felhívás sem, hogy itt a füzet, ha akarom, vegyem meg. Így aztán a vendég hagyatkozhat a parkbeli eligazító táblákhoz. Ezek nem rosszak, de mégis kényelmesebb egy kézben tartott ismertető után beazonosítani a fákat, mint vissza és előretekintgetni a központi ismertetők alapján.

Szomorú japánakác

Arra azért felhívták a figyelmünket, hogy a kastélyba és az Óvodamúzeumba külön kell majd belépőt vásárolni. A parkban a férjem korábbi látogatása szerint indultunk el. Először elmentünk azon emberek mellszobrai mellett, akik a park kialakításában segédkeztek. Közben azért már megfigyelhettünk néhány fát az angolkert leginkább fásszárú gyűjteményében. Javarészt amiket megtaláltunk már ismertem korábbi tanulmányaim alapján, de egyet-egyet azért nem ártott pontosítani – ugye felejt az ember – s jól jött néhány új általam nem ismert egyed azonosítása is. A park történetében többféle facsoportokhoz más és más korok és telepítők köthetők. 

Híd a szigetre

Beethowen

A fák között hamar elment az idő, de körbejárva a parkot eljutottunk a tóhoz és a szigethez. Erős fahíd vezetett át, amin kisebb munkagépek is átjuthatnak szükség esetén. Ezt a szigetet közel egy évszázada Beethowen kedvenc tartózkodási helyeként emlegették. Ennek emlékezetére a múlt század elején a zeneszerző mellszobrát is itt avatták fel, sőt emlékfát is elneveztek róla A sziget közepén egy hangversenyteret rendeztek be, amelyet 1960-ban nyitottak meg a nagyközönség előtt, megítélésem szerint több mint 1500 főre. Nyaranta, itt hangversenyeket rendeznek.

Mocsárciprus alatt

A sziget szélén egy hatalmas mocsárciprus áll – idős korára 30 m-nél is magasabbra nőhet – aminek mocsaras, nedves talajon a légző gyökerei cseppkőszerűen emelkednek a talaj fölé. Érdekes látványt nyújt ez a Magyarországon nem honos, nálunk csak díszfaként ültetett növény. (kibújt belőlem a biológia) Itt aztán elidőztünk egy kicsit, s közben nem egy szitakötőt láttunk, s megjelent egy szürke gém is. Lassan elindultunk a Beethowen emlékmúzeumba, mert hamarosan itt volt a nyitvatartási idő.

Korabeli szalon

Itt az anyagot 3 teremre osztották, az elsőben a Brunszvik család története kapott helyet, másodikban a család és Beethowen kapcsolatát igazoló képeket, dokumentumokat láthattunk, míg a harmadikban egy korhűen berendezett szoba kapott helyet. Mindegyikben korabeli hangszereket is láthattunk. A kiállítás látogatása alatt végig Beethowen muzsika szólt s a folyosó mellett leülve a koncertet nemcsak hallgatni, hanem látni is lehetett felvételről. meg is beszéltük a lányommal, hogy mennyivel megnyugtatóbb, mint a mai dallam nélküli, csupán ritmusra épülő zenék. Nemhiába alkalmazzák a klasszikus műveket terápiaként, hiszen észrevétlenül is megnyugtat, száműzi a felesleges gondolatokat, s új energiával tötl fel.

Brunszvik Teréz

Az évszázad görcsei

A kastélyról itt sem találtunk ismertetőt, a Brunszvik család és Beethowen kapcsolatát felölelő könyvet lehetett venni, s itt találtunk rá a park ismertetőjére is. A kastélyból csupán ez a kis rész látogatható, a többit az MTA Mezőgazdasági Intézete használja. Kár, hogy a többit csak kívülről lehet szemrevételezni. A kastélyparkban megtaláltuk Brunszvik Teréz szobrát, körben rajta idézetekkel. Az egyik nekem is megfogta a szemem, s úgy gondoltam ez igencsak időszerű lenne ma is. Tudnám ajánlani jó szívvel sokaknak. "Nevelés teszi az embert, s az ember a hazát." Ahogy elnézem a feltörekvő generációt, nem túlzottan sok jót jósolhatok a hazának. De ne legyek ilyen borúlátó, biztos vannak kivételek, én is ismerek kettőt, sőt lehet többet is. A végére hagytam ezt a képet, mert engem megfogott, nem azért mert a lányom van rajta, hanem mert vidám és élettel teli. 

Közben az ég beborult, jobbnak láttuk továbbindulni, mielőtt nyakunkba szakad az égi áldás. Nem is kellett rá sokáig várni, alig hagytuk el Martonvásárt, amikor amikor elkezdett esni, s ez változó intenzitással Siófok utánig kitartott.

Vidámság

Tisza-tó Poroszlótól a kiskörei strandig

2012. július második vasárnapjára jó időt ígértek az égiek és a lányom finom unszolására úgy döntöttünk, hogy elmegyünk Poroszlóra s tekerünk egy kicsit a gáton kialakított kerékpárúton. Ezen a szakaszon már többször is jártunk ugyanilyen célból, s dél felé egészen eljutottunk a Kiskörei Vízlépcsőig, észak felé pedig kb. Tiszavalk magasságáig.

Ilyen a kerékpárút

A Tisza-tavat körbefogó kerékpárút teljes egészében ki van alakítva. Papíron egészében a gáton fut – Poroszlótól Abádszalókig biztos – más része földúton Poroszlótól észak felé. Az is lehet mi nem találtuk meg az igazit, pedig arra mutatott a nyíl. Eddig nagyjából  felét kerékpároztuk végig a folyó jobb partján. Most tervezzük, hogy felderítjük másfelé is a kerékpárutat. A gáton természetesen – aszfaltozott úton – egy kicsit könnyebb haladni, mint a mezőgazdasági területek mellet fekvő földutakon. Az utóbbi jobban igénybe veszi az ülőgumóinkat.

Útra készen

Vasárnap tehát elindultuk gépkocsival, s Poroszlón megálltunk a szokásos helyünkön a Csicsman-kikötő előtti gátrész alatt. Bekentük magunkat napvédő krémmel, fejre sapka + egyéb védőfelszerelések és víz, s már kint is voltunk a gáton. Pontosan nem tudom mennyivel magasabb a gát a folyó vagy a túloldal szintjétől, de 5m szintkülönbség biztos van. A Tisza-tó szintjét szabályozzák évszaktól függően, s ha jól tudom a nyári szint magasabb a télinél. Ebben nem tudok pontosat mondani, mert nem nagyon kísértem figyelemmel.

Június végén éppen mindkét gátoldal le volt kaszálva, a megszáradt széna pedig már „csinos” gurigákban várta sorsát. A lányom mondta is milyen kár, mert a magasabb fű között töb lepkét és egyéb élőlényt lehet látni. A levágott fű ellenére is láttunk azért néhány lepkét. Ha a tó felé néztünk akkor pedig felfedeztünk halért vagy békáért lebukó gólyát.

Átgurultunk a sarudi strandon, s gondolatban integettünk az Újlőrincfalván hétvégi házas ismerőseinknek. Mielőtt beértünk a kiskörei strandra, ha balra néztünk a parthoz közel felfedeztünk három vízben álldogáló madarat. Az egyik gólya volt a másik kettő szerintem szürke gém. Mozdulatlanul álltak, mi nem is fordítottunk rájuk különösebb figyelmet. Leültünk és megebédeltünk, s visszaindulás előtt lehűtöttük magunkat jégkrémmel. A strand előtti részen gurulva megint észrevettük a madarakat, de mintha meg sem mozdultak volna azóta sem. Megálltunk egy kicsit, s abban a pillanatban ahogy én éppen megszólaltam: „Biztos, hogy ezek élő madarak?” meglebbentették szárnyaikat, s elegáns köröket írtak le a víz fölött.

Nád, vízitök, sulyom, békalencse, rucaöröm

Út közben többször hallottunk békabrekegést is, de az úttesten már csak 2 dimenziós formában figyelhettük meg őket. Legközelebbi megállónkat úgy néztük ki, hogy a horgászok zavarása nélkül nézelődhessünk egy nyiladékban, Békák is voltak – hallottuk – ők azonban hamarabb észrevettek minket, mint mi őket, így aztán nekünk maradt a a csobbanás hallgatása és a hűlt helyük figyelése. Szerencsére a növények nem tudtak elmenekülni így azért a békalencse, rucaöröm és a vízitök helyben maradt. Ez utóbbi sárga virágú növényből volt olyan hely, ahol szinte egész „szigeteket” alkotott, messziről világítva virágaival. 

Ehhez a képhez hozzátartozik, hogy itt látható a Tisza-tavi jelzőrendszer egyik eleme. Tavaly nyárra lett készen teljesen a tó körül, így időben figyelmeztetni tudják a fürdőzőket, s a kisebb öblítő csatornákon csónakázókat hogy jöhet a vihar, tessék igyekezni biztonságos helyre.

Ennyi figyelés és tekerés után hamarosan visszaérkeztünk az autóhoz. Most már csak vissza kellett rendezni a kerékpárokat a csomagtartón, s összesen 42 km kerékpározás után kellemesen elfáradva már indultunk hazafelé.

Barlanglakások Egerszalókon, skanzen

Említettem talán tavaly, hogy Egerszalókon jártunk, ahol az unokahúgom rendezett egy családi összejövetelt a pincéjük előtt. 5 unokatesó jött össze – a 6. éppen nyaralni volt – ki családostul, ki egyedül, hogy egy jó kis bográcsos mellett elbeszélgessünk, s  jó borral öblítsük le a finom harapnivalót. Az unokahúgom fia karikás  
ostor bemutatót tartott nekünk - a szomszédok legnagyobb örömére. Ott ültünk a Sáfrány úton a pince előtt, amikor valakinek az eszébe jutott, hogy nézzük meg az innen nem messze található barlanglakásokat. Fel is pattant szinte mindenki, fiúk kíséretében el is sétáltunk odáig. Előzőleg meg volt mondva melyik úton és miért is ott kell menni. Nem telt bele sok idő már ott is voltunk. Az elején a fenti kép szerinti "barlangot" láttuk. Aztán ahogy mentünk tovább már felújított "lakásokat" is megnézhettünk.

Én már korábban is jártam barlanglakásoknál a Mész-hegyen. Akkor már említettem, hogy a Tarna völgyétől Miskolcig elérő Bükkalja területét borító tufakő jól faragható, s természetes állapotában jó vízzáró is. Ezen tulajdonságai szinte kínálták a lehetőséget az üregek kialakítására. A Bükkaljai Kő Út végigvezet minket ezeken is, más egyéb felszíni érdekességek mellett. Ezen a területen 18 település mondhat magáénak ilyen és ehhez hasonló barlanglakásokat. A felhasználási területük igen széles skálán mozgott, hiszen volt, amiben terményeket tároltak, volt olyan ahol állatokat tartottak, s abból is akadt jó néhány ahol a szegényebb emberek húzták meg magukat. Az első ilyen lakások kialakulását a 19. sz. elejére tették, s egészen az 1960-as évekig lakták is azokat. Az 1980-as évekre aztán lakatlanná vált jó részük. Néhányat azonban a mai napig használnak kamrának, fatárolónak, nyári konyhának. Az utóbbi, akinek ott van helyben, annak olcsó, és környezetbarát megoldás a szagelszívó helyett.

Az emberek azért jól tudták, hogyan tehették kényelmesebbé életterüket, főként, ha a "lakásuk" az erdőben volt. Úgy gondolom ez a „kényelem” a jelenkor városi embere nagy többségének igencsak kényelmetlen lenne. Itt az „ágyat” a fal melletti padka szolgáltatta, amit szalmával, szénával, esetleg avarral tehettek „kényelmesebbé”. A „konyhájukban” sem kaphattak valószínűleg CO vagy füstmérgezést, hiszen szinte a szabad levegőn voltak, s a „tűzhely” füstelvezetését kéménycső hiányában megoldották falba vájt csatornával.

Az egyes módosabb „lakások” berendezése – szerintem leginkább azoké, amelyek valamilyen település szélén voltak – nem sokban különbözött a vidéki rendes házaktól.  Véleményem szerint talán ebből volt a kevesebb. Ahogy a két képen is látjuk, ezek nem sokban különböznek egy skanzenben megszokottól. Hogy ez mennyiben fedte a valóságot nem tudom, nem volt ott kitől megkérdeznem, mert már senki tudor nem volt ott, mivel záróra után érkeztünk. Még utána fogok járni, de most ezt már beírtam, mert nekem tavaly is tetszett, de azért idáig váratott magára.

Ma az egerszalóki barlanglakások a községi Önkormányzat tulajdonában vannak. Bennük skanzent létesítettek és hagyományos paraszti bútorokkal és használati tárgyakkal rendezték be azokat. A skanzen teret biztosít tájháznak, népi bemutató helyiségeknek, kézművességet oktató termeknek, műhelyeknek, borbemutató teremnek, de idényben szabadtéri színpadot is találunk itt. Jó látható itt a mállás megelőzésére előtetőt ácsoltattak a falak tetejére, az ablaknyílásokban modern nyílászárók vannak, s a bejáratot is ajtó védi.

Kitavaszodott a Bükkben

Március első hétvégéjén annyira jó volt az idő, hogy szinte vétek volt otthon maradni. Én is otthagytam csapot-papot, a konyha megvár, gyorsan beültünk az autóba, s irány Felsőtárkány Varró-ház. Annyira kellemesen sütött a nap, s a tavaszi erdő folyamatosan csalogatott, nem is az erdő hanem az alján található vadvirágok. Egyik szebb volt mint a másik. 

A muflonok hagyták magukat fényképezni a szarvas nem.

A Varró-háznál leraktuk az autót, s már a vadasparknál is voltunk. Odafelé még csak muflonokat láttunk, aztán visszafelé már előbújtak a dámszarvasok is. A látogatókat szinte teljesen figyelmen kívül hagyják és békésen legelésznek. Mi a vasúti talpfák mentén indultunk el a Stimecz-ház felé. Az erdei út eléggé sáros volt, de betonerősítéseken és a sínek mellett nem fenyegetett ilyen veszély.

Bársonyos tüdőfű

Hóvirág

Újdonság volt nekem a töméntelen hóvirág. Még soha nem jártam olyankor az erdőben, amikor a hóvirág nyílik. A későbbi virágokat mind láttam már, de hóvirágból eddig csak egy-egy szál volt az élményem. Most biztosan az időjárás is tehette, de szinte egyszerre voltak a korai virágok egészen a tavaszi kankalin megjelenéséig. Csak ez utóbbit nem találtuk a repertoárban. Itt bókolt már a pirosló hunyor fejecskéje, amint kínőtt az avarból. Nem jelent meg ugyan tömegesen, de azért már elég sok volt belőle. 

Pirosló hunyor

Szépen virított a tyúktaréj, őt azért keresni kellett, nem kellett figyelni a talpunk alá, mint a hóvirágnál, hogy le ne tapossuk. Sárga szirmai csak úgy világítottak a napsütésben. Azt nem tudom honnan kapta a nevét, hiszen a tyúkok taraja inkább piros, mint sárga. A sárga színben nem maradt el mögötte a bogláros szellőrózsa sem, ami bőven borította a talajt.

Tyúktaréj

Boglráros szellőrőzsa

Elértünk kedvenc helyünkhöz a Toldi-kúthoz. Mindig meg szoktuk kóstolni a vizét, szerintünk finom, még soha nem lett tőle semmi bajunk, pedig mondják, hogy már a Bükkben sem minden forrás vize iható. Szerintem ez igen.

Mohával lepett kövek

Toldi-kút

Tavaszi látkép az erdőben

 Beléptem én is a pocsolyafotósok körébe. Az ismeretségi körömben időről időre megjelennek olyan fényképek a Facebook-on - főként eső után - amely egy pocsolyában táttat egy-egy épületet vagy növényt. Most már nekem is van ilyen fotóm, csak ez nem eső után készült, hanem egy patakból visszamaradt pocsolyában.

"Pocsolyafotó I:"

"Pocsolyafotó II."

Ezt a kidőlt fatörzset nem lehetett kihagynom, nekem tetszett, remélem más sem mond rá egyebet.

Ezzel a növénnyel eredetileg tévedtem, összetévesztettem egy másikkal, mint ahogy a bogláros szellőrózsát is. Ezúton is elnézést kérek Marikától a félrevezetésért, mert bizony ez a vicsorgó, egy élősködő növény. Attól függetlenül szép.

Vicsorgó

 Aztán hamarosan elértünk a Stimecz-házhoz. Körbejártuk, megnéztük a tűzrakó helyeket, az erdei kisvasút végállomását a ház közelében. Visszaemlékeztünk amikor ezen az úton tovább is mentünk és megnéztük a Bükk egyik időszakos forrását a Vöröskő-forrást. Úgy gondolom ebben az évben nem jön majd belőle víz, hiszen annyira csapadékszegény volt a tél, s az ősz sem örvendeztetett meg sok esővel.

Stimecz-ház

Mire visszaindultunk a völgyben már nem sütött a nap, de a hegygerincen még fénylett a fák teteje.

Mészhegy V. Via ad Szomolya

Ugye milyen dallamos! Remélem ennyire majd elnyeri tetszéseteket az írás is. Lassan végére érek a Mészhegy bemutatásának, azért nem hagyom el végleg a környéket, időnként visszatérek erre is, a másik ok persze az, hogy azért ha nem is itt, de a környéken még van elég néznivaló. Épp most írta a barátnőm, hogy nyáron már tényleg jó lenne elmenni együtt is(nála hatott a mézesmadzag) erre a környékre. Én meg vele Tiszaörvényre mennék szívesen.

Via ad Szomolya

A Mész hegy déli oldalán található egy út, ami Egerből Szomolyára vezet, vezetett. Azért írom ezt múlt és jelen időben, mert régen bőszen járták a szekerek, ma már csak gyalogosközlekedés van, esetleg kerékpárokkal vagy terepjárókkal lehetne találkozni errefelé. Ennek  a nyomvonalán halad az un. Kő út is, amit a Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület hozott létre, amely felöleli a Bükkalján található, s valamilyen módon kőhöz köthető természeti vagy ember alkotta képződményeket. Ide aztán sok minden tartozik, az eddig már általam is említett és bemutatott kaptárkövek, bújók, sziklahelyiségek, s a még bemutatásra váró gazdasági épületek, barlanglakások, hodályok, pincék. Ez az út Siroktól Kácsig haladva 16 település környékén és magán a településen mutatja be nemcsak a korábban említett dolgokat, hanem a Bükkalja köveiből épített várakat, templomokat, hidakat és az innen származó kőből faragott szobrokat.

Növekszik a tölgy

Pajzsikák az oldalban

Most visszatérek a "vezetett"-hez. Sokáig ez volt az összekötő út a két település között, így el lehet képzelni mennyi szekér közlekedett rajta áruval, tüzelővel, alapanyagokkal, élelmiszerekkel megrakva. A súlyos szekerek kerekei feltörték az alaptalajt és az alatta lévő kőzetet, s utána pedig a természet erői könnyedén elvégezhették a pusztító munkájukat. Elég, ha csak a víz, a hőmérséklet és légmozgás pusztító képességeire gondolunk. Így kialakulhatott ez a riolittufából "kivájt" szurdokszerű mélyút, ami igen érdekes látvány nyújt a szokásos utakhoz edződött szemeknek. Természetesen az oldalát már birtokba vették a különböző növények, az egyszerű moháktól kezdve a pajzsikákon keresztül egészen a legfejlettebb fás szárú növényekig.